Fontos a hazai építőipar versenyképessége

közölte kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

2022. március 30.

Fontos cél a magyar építőipari vállalkozások versenyképességének javítása, hogy minél több olyan, minőségi építőipari anyag legyen elérhető a piacon, amelyet hazai alapanyagokból és termelésből állítanak elő - közölte kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A tárcavezető a minisztérium közleménye szerint az ásványi alapanyagokkal foglalkozó Bácska-Logistik Kft. bajai térkőgyárának átadóján elmondta, hogy az állam által 465 millió forinttal támogatott, 2,2 milliárd forint összértékű beruházás keretében két korszerű üzemcsarnokot alakítottak ki, s ennek nyomán negyven új munkahely jön létre.

Kijelentette, hogy a projekt nagy lépés a hazai alapanyag-gyártás erősítése felé, és fontosnak nevezte, hogy "az építőipari tudás és technológia bázisalapjai folyamatosan szélesedjenek".

A miniszter rámutatott, hogy az építőipar teljesítménye 2017 óta exponenciálisan nő, és ugyan ez a lendület 2020-ban a koronavírus-járvány miatt megtört, az ágazat tavaly újra kilőtt, és 5400 milliárd forintos termelési értéket regisztrált. Leszögezte: a szektor bővülése a magyar gazdaság hosszú távú fejlődésének egyik alapját jelenti.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy az elmúlt tizenkét év a válságok kora volt. "A magyar emberek kitartó munkájának köszönhetően azonban mégicsak le tudtuk fektetni egy gyorsan, kiszámíthatóan és kiegyensúlyozottan növekedő gazdaság alapjait" - fogalmazott.

Aláhúzta, hogy 2021 volt a magyar gazdaságtörténet legsikeresebb éve, ami szavai szerint nem pusztán politikai állítás, azt ugyanis a számok is alátámasztják, miután négy, egyenként is jelentős rekord dőlt meg tavaly.

A miniszter végezetül arról is beszámolt, hogy Bács-Kiskun megyében a kormány által meghirdetett beruházásösztönzési program keretében 68 beruházást jelentettek be összesen 90 milliárd forint értékben, amelyek hozzájárultak 17 700 munkahely megőrzéséhez.

Hozzátette: a megyében a munkanélküliség 2010-ben 11 százalékon állt, ez mára 4,5 százalékra csökkent, míg az ipari termelés ugyanezen időszak alatt 650 milliárd forintról 2700 milliárdra nőtt.

MTI

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


A korábban jól ismert Doosan márkanevet januárban Develonra változtatta az új tulajdonos. Megnéztük, milyen munkagépek kerültek az új brand alatt a piacra. A képen a novemberben bejelentett új átrakó látható.

Az elmúlt fél évben az abroncsgyártók nem fukarkodtak új típusok és méretváltozatok bejelentésével, ezekből válogattunk. A képen a Michelin Crossgrip abroncsa látható.

Számos hazai fejlesztés könnyítheti meg az építőiparban vagy az építőanyag gyártásban dolgozó szakemberek dolgát. Az elmúlt néhány hónap ígéretes hazai fejlesztéseiről olvashatnak. A képen hőszigetelő üveghab látható.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem

Brand Content Kft. 2022 ©