Szerelik a Déli összekötő vasúti híd elemeit

Ütemterv szerint halad a Déli összekötő vasúti Duna-híd korszerűsítése, a híd acélszerkezetének gyártása és előszerelése is folyamatos.

2020. május 18.

A hídépítés helyszínén tavaly december óta folyik a munka. A kisebb előkészítő munkálatokat követően elkészültek a szükséges kábelkiváltások, az újonnan épülő hídszerkezethez igazodó felsővezeték tartó oszlopok, valamint éjszakai vágányzár mellett épül az új cölöpalapozás. A Duna medrében található pillérek, valamint a pesti oldali hídfő csak kis mértékben kerül átalakításra az új hídszerkezetek fogadására.

A híd acélszerkezetű elemeit Révkomáromban és a lengyelországi Będzinben gyártják, a korrózióvédő bevonatokat Magyarországon kapják meg. A hídelemeket a csepeli előszerelő területen hozzávetőlegesen 20 m hosszúságú szerelési egységgé hegesztik össze. Itt történik a híd végleges, teleszürke színre történő festése is.

A szerelési egységek később bárkára kerülnek, ahol hozzávetőlegesen 80 m hosszúságú úsztatási egységgé állítják össze őket. Ezt követően a hidat a helyszínre úsztatják, átemelik emelőbárkákra, majd várhatóan 2020. III. és IV. negyedévben a helyére emelik. Jelenleg három szerelési egység már készen várja, hogy megkapja végleges színét, a negyedik szerelési egység összeállítás alatt van.

A munkálatok ideje alatt közúti forgalomkorlátozásokra kell számítani a hídfők környezetében mind a pesti, mind a budai oldalon. A pesti oldalon a Laczkovich utca híd alatti szakasza teljes keresztmetszetben, a budai oldalon pedig a Dombóvári út híd alatti szakasza egy sáv szélességben került lezárásra. 

A beruházás célja a Kelenföld-Ferencváros közötti Déli Körvasút fejlesztés első, már épülő ütemeként a Déli összekötő vasúti Duna-híd korszerűsítése. A híd felszerkezetei mára leromlott állapotúak, fő tartószerkezetük komolyan károsodott. Tekintettel a híd kulcsfontosságú, a nemzetközi és hazai vasúti forgalomban betöltött − más hídon nem pótolható szerepére −, az átépítés nem oldható meg a vonatforgalom teljes kizárásával. A meglévő felszerkezetek elbontása és az új felszerkezetek építése ezért csak egy harmadik, a mai vasúti hidak és a Rákóczi híd között megvalósuló új felszerkezet előzetes megépítését követően történhet meg. Ez a műszaki megoldás teszi lehetővé, hogy a kivitelezés ideje alatt a vasúti forgalom két vágányon folyamatosan üzemeljen. Az új felszerkezet a meglévő pillérek felhasználásával létesül.

A fejlesztés az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő zártkörűen működő Részvénytársaság beruházásában valósul meg. A kivitelezést a Duna Aszfalt Út és Mélyépítő Korlátolt Felelősségű Társaság végzi nettó 35,9 milliárd Ft értékben.

NIF Sajtóközlemény

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


Lapunk ezúttal is megkérdezte az építőgép forgalmazó és gépkölcsönző szektorban működő nagyvállalatok vezetőit, hogyan értékelik az elmúlt évet és mit várnak 2024-től. 

A világ legjelentősebb építőipari gépkiállításai közül messze az INTERMAT az, amelyik a leghosszabb múltra tekint vissza.Előzetes körkép és gyártói információk. 

2024. évi várakozások az építőiparban. ÉVOSZ: a rendelésállományt és a cégek véleményét figyelembe véve az építőipar 2024-ben a termelés csökkenésére készül.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Süti beállítások

Brand Content Kft. 2022 ©