Hatmilliónál is több e-autót adtak el az első félévben

De mi lesz a töltéssel? A Schneider Electric hazai felmérése.

2023. november 14.

Az év első felében erőteljes növekedés volt megfigyelhető a tisztán elektromos és plug-in hibrid autók forgalmában. A Canalys kutatócég elemzése szerint összesen 6,2 millió ilyen járművet adtak el világszerte, ami 49 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A legnagyobb piac továbbra is Kína, 55 százalékos piaci részesedéssel az első félévben.

Európa az elektromos autók második legnagyobb piaca, az idei első félévben 1,5 millió ilyen járművet értékesítettek a kontinensen, amivel 24 százalékos részesedést tudhat magáénak. Európában éves összevetésben 34 százalékos növekedést mért az e-autók forgalmában a Canalys.

 A kutatócég előrejelzése szerint 2023 második felében több e-autót adnak majd el, így a teljes évben akár a 14 milliót is elérheti az ilyen járművek forgalma. Ez 39 százalékos növekedést jelentene 2022-vel összevetve, az elektromos autók részesedése pedig a teljes könnyű gépjármű forgalmon belül 18 százalékos lehet.

Ezek a számok is jól érzékeltetik, hogy a fenntartható közlekedésre történő átállás folyamata gyorsul, ugyanakkor ez a trend jelentős kihívásokat is felvet. Az elektromos autók tömeges megjelenése az utakon ugyanis meghozta az igényt a jelenleginél jóval fejlettebb töltési infrastruktúrára, illetve extra terhet ró a villamos hálózatokra is.

A Schneider Electric felmérése szerint például a hazai vállalati döntéshozók 75 százaléka választana e-autót a hagyományos, robbanómotoros járműve helyett, ha a munkavégzés helyén biztosított lenne a megfelelő töltési lehetőség. A felmérésben megkérdezett vállalatoknál a válaszadók közel kétharmada vélte úgy, hogy az elektromos cégautók használatának legnagyobb nehézsége munkavállalói és munkáltatói oldalon is a töltési lehetőségek biztosítása az irodaházakban, illetve otthoni környezetben.

A Schneider Electric  hazai 300 darabos vállalati flottájának közel negyede már elektromos. „Budapesti központunkban az energiahatékonyság jegyében és az elektromos hálózat túlterhelésének elkerülése érdekében az általunk fejlesztett EV-Charging Expert terhelésmenedzsment rendszert (LMS) használjuk, amelynek itt történt a hazai tesztelése, de azóta több projekten is rendszeresen visszatérő megoldás. Például az irodaházunkban található közel 40 töltési ponton úgy biztosítjuk a folyamatos, maximális sebességű töltést, hogy közben az irodaház számára elérhető villamos teljesítmény költséges bővítésére nincs szükség” – mondta el Földvári Péter, a Schneider Electric kereskedelmi és ipari épületekért felelős értékesítési igazgatója. 

Az intelligens töltőrendszerek lehetővé teszik, hogy a vállalat napelemei által termelt energiát a lehető leghatékonyabban használják fel, illetve a fogyasztást összehangolják a céges PPA  (megújulóenergia vásárlási megállapodás) biztosította olcsó tarifákkal, vagy akár egy szolgáltató által biztosított sávos árazással is. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a különböző forrásokból származó energiát akkor használja fel a vállalkozás az e-autók töltésére, amikor az számára a legköltséghatékonyabb.

A munkavállalóknál telepített otthoni okostöltők révén pedig garantálni tudják, hogy a meglévő elektromos kapacitást maximálisan kihasználhassák és mégse kapcsoljon le soha a lakás megszakítója, ezáltal biztosítva az egyszerű és elérhető leggyorsabb otthoni töltést. Az egyszerű és olcsó telephelyi, illetve otthoni töltés együtt minimalizálja a közterületi töltésigényt, drasztikusan csökkenti a vállalat üzemanyagköltségét, és biztosítja az elektrifikáció gyors megtérülését.

Schneider Electric sajtóközlemény

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


Hét év után ismét megrendezik a legnagyobb hazai építőgép-kiállítást. Tekintsünk a múltba: hogyan és mikor kezdődött a Magyarországon forgalmazott építőipari gépek bemutatása?

Az ÉBSZ Kiállításokon a gépkezelő verseny mindig nagy attrakció. Nem lesz ez másként az idei Gépshow-on sem.

Négy évtized elég volt ahhoz, hogy Kína a semmiből a világ autóipari nagyhatalmává váljon. Összeállítás arról, hogyan hódítanak a világban és Magyarországon.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Süti beállítások

Brand Content Kft. 2022 ©