Sportközpont épül – kőhajításnyira a Puskástól és az MTK-stadiontól

Hazánk nyerte el a 2019-es Maccabi Európa Játékok rendezésének jogát. A kormány tavaly év végi határozatában részletezi a szükséges intézkedéseket.

2017. január 30.

Egy 2016. december  28-án kelt Kormányhatározat szerint az állam felvásárolja az  egykori gumigyár Kerepesi úton álló telkét, aminek a helyén a tervek szerint sport és kulturális központ valósulhat meg. Az ingatlanokra a 2019. évi Maccabi Európa Játékok Budapesten történő megrendezése érdekében van szükség, ahol a sportágak közül helyet kapna a kosárlabda, bridzs, sakk, judo, karate, squash és röplada is.

Az ingatlanokon található, hasznosításra alkalmatlan felépítmények vagy építmények bontási munkálatainak elvégzéséhez 2,26 milliárd forintot biztosít a kormány. Az ingatlanok kármentesítéséhez – tekintettel arra, hogy a több évtizedes gumigyártás technológiája maradandó nyomokat hagyott a területen - 307,8 millió forint biztosításáról rendelkezik a határozat.

A területen 1893-tól 2014-ig gumigyár működött. A Taurus Gumiipari Vállalat elődje a Ruggyantaárugyár volt, amelyet az 1947-es államosítással a háború előtt létezett a Cordatic Magyar Gumiabroncs Értékesítő Rt. és az Emergé Palma Kaucsuk Rt. jogutódjaiból hoztak létre. A szocialista nagyipar egyik büszkesége 1990-re több ezres elbocsátások után a csőd szélére került. Amikor 1996-ban a privatizáció során a Michelin vette meg a gyárat, a Kerepesi úton már csak gumiabroncsokat készítettek. 2013-ban a francia konszern alacsony árfekvésű termékeire vezette be újra a Taurus márkanevet, ám a gumiabroncsok ma már leginkább Szerbiában készülnek. 2014-től végleg megszűnt a gyártás, így az egykori gyárépületek használaton kívül vannak.

A telek néhány parkoló-rakodó terület kivételével gyakorlatilag teljesen be van építve az egykori üzem épületeivel. Északról a Kerepesi út, keletről a Keleti pályaudvar vasúti sínei, nyugatról a Kerepesi temető, délről pedig egy beépítetlen telek határolja. Jelenleg egyik épület sem áll semmilyen szintű védelem alatt. A tervekből kitűnik, hogy nem sok minden maradna a mostani épületekből.

A komplexum területe egészen a Salgótarjáni útig nyúlik majd, az MTK-stadion, illetve közvetlen környezete is hozzátartozik majd.

Az építkezés kiemelten fontos lehet a magyar zsidó közösség számára, hiszen az 1906-os alapítású és 1989-ben újra életre kelt Maccabi Vívó és Atlétikai Clubnak még soha sem volt önálló sport- és kulturális központja. Az új központ különböző sportágaknak, közösségi eseményeknek és szabadidős programoknak, valamint egy zsinagógának is otthont adhat majd. A tervek között szerepel egy hírességek csarnokának kialakítása híres magyar zsidó sportolók emlékére.  Az elképzelések szerint a komplexum egyszerre működhet majd sportakadémiaként, oktatási központként, kollégiumként, valamint jövőbeli fejlesztések után nyugdíjas otthonként is.

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


Lapunk ezúttal is megkérdezte az építőgép forgalmazó és gépkölcsönző szektorban működő nagyvállalatok vezetőit, hogyan értékelik az elmúlt évet és mit várnak 2024-től. 

A világ legjelentősebb építőipari gépkiállításai közül messze az INTERMAT az, amelyik a leghosszabb múltra tekint vissza.Előzetes körkép és gyártói információk. 

2024. évi várakozások az építőiparban. ÉVOSZ: a rendelésállományt és a cégek véleményét figyelembe véve az építőipar 2024-ben a termelés csökkenésére készül.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Süti beállítások

Brand Content Kft. 2022 ©