Megnyílt a Szépművészeti Múzeum felújított Barokk csarnoka

A megnyílt múzeumi tér a barokk festmények és szobrok újrarendezett kiállításának is otthont ad.

2022. június 08.

Átfogó felújítást követően június elején megnyílt a Szépművészeti Múzeum felújított Barokk csarnoka, így csaknem 80 év után látogatható újra egyidejűleg az épület három, a legfontosabb építészeti stílusjegyeket megidéző, impozáns nagy csarnoka.

A Reneszánsz, valamint a 2018-ban, átfogó rekonstrukció után megnyílt Román mellett, péntektől a most felújított, csaknem 800 négyzetméteres Barokk csarnokot is birtokba veheti a nagyközönség - adta hírül az intézmány. A most átadott Barokk csarnok a múzeumépület átfogó felújításnak és modernizációjának köszönhetően újult meg.

Az intézmény városligeti szárnyának felújítása ezzel gyakorlatilag befejeződött: az épület rekonstrukciójának utolsó szakaszában, 2021 végén a Régi Képtár 17. századi, tavasszal pedig a 18. századi művészetet bemutató kiállítóterei nyíltak meg a látogatók elől.

A most megnyílt múzeumi térben mintegy negyven, a csarnok építészeti stílusához kapcsolódó szobrot és domborművet is megcsodálhatnak a látogatók, köztük az itáliai öntőműhelyek kisbronzait, valamint velencei mesterek márványból és fából faragott remekműveit.

A szobrok mellett a nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő itáliai, spanyol és német kollekcióból kiválasztott mintegy harminc festménnyel is találkozhat itt a közönség, képet kapva a barokk festészet stiláris sokszínűségéről és tematikus gazdagságáról.

A Szépművészeti 2015-ben kezdődő felújítását és modernizációját 2020-ban a legjelentősebb európai műemlékhelyreállítási díjjal, Europa Nostra-díjjal ismerték el.

Az 1906-ban megnyílt Szépművészeti Múzeum építészeti stílusokat megjelenítő, historizáló belső terei közül a Barokk csarnok idézi fel a korban legközelebb álló stílust.

Az eredeti tervek szerint ennek a térnek nemcsak a kialakítása emlékeztetett volna a 17-18. század művészetére, de az ebben a korszakban készült híres szobrok gipszmásolatai is ide kerültek volna. A Barokk csarnok belső dekorációjának tervezése során az is felmerült, hogy a Román és Reneszánsz csarnokhoz hasonló díszes festést kapjon. Ez végül nem valósult meg, csak az aranyozott stukkódekoráció készült el, és a barokk szobrok másolatainak beszerzése is elmaradt.

Így a csarnok kezdetben nem is kiállítótérként, hanem a gipszmásolatok és modern szobrok raktáraként működött. A 2. világháború után a terem középső részében 19. és 20. századi szobrokból rendeztek tárlatot, a pillérek mögötti körfolyosót pedig - paravánnal leválasztva - raktárnak és közlekedőnek használták.

A következő évtizedekben ismét raktárként funkcionáló teret a múzeum korábbi, 1987-ben elkezdett, kisebb léptékű rekonstrukcióját követően, eredeti barokk festményekkel és szobrokkal berendezve, 2000-ben nyitották meg.

A 2015-ben indult, átfogó múzeumrekonstrukció során a termet újból felújították, és a most megnyílt csarnok a barokk festmények és szobrok újrarendezett kiállításának is otthont ad.

Forrás: MTI

Fotók: Szépművészeti Múzeum

 

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


Lapunk ezúttal is megkérdezte az építőgép forgalmazó és gépkölcsönző szektorban működő nagyvállalatok vezetőit, hogyan értékelik az elmúlt évet és mit várnak 2024-től. 

A világ legjelentősebb építőipari gépkiállításai közül messze az INTERMAT az, amelyik a leghosszabb múltra tekint vissza.Előzetes körkép és gyártói információk. 

2024. évi várakozások az építőiparban. ÉVOSZ: a rendelésállományt és a cégek véleményét figyelembe véve az építőipar 2024-ben a termelés csökkenésére készül.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Süti beállítások

Brand Content Kft. 2022 ©