Kétmilliárdos beruházás az Axiálnál

Augusztus utolsó péntekén adta át az Axiál a megújult Alkatrész Logisztikai Központját Baján. A beruházás a Pénzügyminisztérium támogatásával valósult meg.

2021. augusztus 30.

Augusztus utolsó péntekén adta át az idén megalapításának harmincadik évfordulóját ünneplő AXIÁL Kft. megújult Alkatrész Logisztikai Központját, mely beruházás a Pénzügyminisztérium támogatásával valósult meg.

A vállalat bajai székhelyén található Alkatrész Logisztikai Központjának alapkövét 2006-ban tették le, és 2007-ben adták át. A csarnok 8 méter belmagassággal épült meg, 4000 raklapon, illetve 13.000 polcos tárolóhelyen mintegy 3500 tonna alkatrész tárolására nyílt lehetőség.

Az akkori beruházás nagy előrelépésnek számított a cég életében, hiszen egy fűtetlen egyszintes raktárt váltott fel az új komplexum, amely mindmáig a teljes cégcsoport nagykereskedelmi bázisa, és az alkatrészüzletág irodaközpontja. Már az épület megtervezéskor fontos szempont volt a bővíthetőség, így az idő előrehaladtával a fedett terület fokozatosan nőtt, ami lehetővé tette a logisztikai központ, a tárolóhelyek és az alkatrészek számának növekedését is, de a raktár bővülésével egyre többféle, alkatrészekhez kapcsolódó szolgáltatás is elindult, mint például a hidraulikatömlő-gyártás, bálázókés-élezés, Kränzle magasnyomású mosók szakszervize vagy a kardántengely-felújítás.

Az épület összesen 8500 négyzetméteres,  48x48 méteres alapterületű, 14 méter hasznos belmagasságú csarnokkal bővült. A hozzáépítésre került épület egy része egy 38.000 doboz tárolására alkalmas Schäfer Miniload rendszerű automata kisalkatrészraktárt foglal magában, melyet egy PR600-as raklapos KDR görgős átfolyós rendszer követ - ez utóbbi a műanyag ládák egyirányú, görgőkön áramló tárolására szolgál négy szinten és 24 oszlopban. Szintén az új épületrészben található egy induktív megvezetésű, 1800 mm szélességű munkafolyosóval bíró raklapos magasraktár. Itt található egy PR600 típusú raklapos állványrendszer 5500 raklaphellyel.

Az átadón készült fotó

Az automata raktár tárolóegysége az új épületben található, de hozzáférési pontjai szállítópályákkal összekötve a régi épületben kerültek kialakításra, ami magával vonta a régi raktárrész átalakítását is. Az anyagmozgatáshoz beszerzésre került három darab vertikális/felrakó, valamint három darab horizontális, komissiózó elektromos targonca. A cég emellett a környezettudatosság jegyében 50 kW-os napelemrendszert is telepített. Az átadón elhangzott: szándékukban áll a vállalati gépjárműflottát elektromos autókkal bővíteni, melyekből már be is szerezték az első modelleket. Összesen kétmilliárd forintos beruházás valósult meg, melyből a Pénzügyminisztérium Nagyvállalati Beruházási Támogatási Programja révén egymilliárd forintnyi támogatásban részesült vállalat.

A bajai 2 milliárdos beruházás egyike azoknak a világszínvonalú beruházásoknak, amelyek gyorsítják a magyar gazdaság újraindítását - fogalmazott az átadón Varga Mihály pénzügyminiszter, aki hozzátette a cél, hogy a támogatott cégek nagyobb távlatokban is ütőképesek és fejlődésre képesek legyenek. Közölte, hogy a Nagyvállalati beruházási programban már 190 beruházást, 170 milliárd forinttal támogatott az állam, és a támogatások révén több mint 400 milliárd forint értékű beruházás valósult meg az országban.

Harsányi Zsolt, az Axiál Kft. tulajdonos-ügyvezetője beszámolt azokról a digitális megoldásokról, amelyek újabb kihívások elé állították a céget. Hangsúlyozta: szükség lesz a jövőben is az emberi munkára és a mostani fejlesztés sem jár létszámcsökkentéssel. Hozzátette: a fejlesztéseket folytatni kívánják a bajai és a miskolci telephelyükön is. Utóbbi telephelyet pedig a jövőben Felsőzsolcára költöztetik.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint az Axiál Javító, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság múlt évi nettó árbevétele 91,3 milliárd forint volt az előző évi 86,1 milliárd forint után. Adózott eredménye 3,1 milliárd forintról csaknem 5,4 milliárd forintra nőtt. A cég több mint 800 dolgozónak ad munkát.

Forrás: MTI, Axiál

Fotó: Axiál

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


Lapunk ezúttal is megkérdezte az építőgép forgalmazó és gépkölcsönző szektorban működő nagyvállalatok vezetőit, hogyan értékelik az elmúlt évet és mit várnak 2024-től. 

A világ legjelentősebb építőipari gépkiállításai közül messze az INTERMAT az, amelyik a leghosszabb múltra tekint vissza.Előzetes körkép és gyártói információk. 

2024. évi várakozások az építőiparban. ÉVOSZ: a rendelésállományt és a cégek véleményét figyelembe véve az építőipar 2024-ben a termelés csökkenésére készül.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Süti beállítások

Brand Content Kft. 2022 ©