Indul az 1-es villamos meghosszabbítása

A tervek szerint 2019-ben már az Etele téri végállomáson szállhatnak fel az utasok. Emellett a zöldfelületek is megújulnak a fejlesztéssel.

2017. november 14.

A budapesti villamoshálózat fejlesztése keretében az Etele térig meghosszabbítják az 1-es villamos vonalát. A fejlesztés eredményeként 2019 elejétől Budapest leghosszabb, számos fontos csomópontot átszelő villamosvonala újabb átszállásmentes kapcsolatot biztosít majd Kelenföld és Pest között.

Az Etele téri útvonal-hosszabbítástól azt várják, hogy csökken a környék autóforgalma, zajterhelése, javul a levegőminőség. Az új villamosvonal-szakasz részeként az Etele úton végig füvesített lesz a pálya. A vonal meghosszabbításához szükséges építkezés első ütemében november közepétől a Fehérvári út irányába egyirányúsítják az Etele utat a Bártfai utca és a Fehérvári út között. A tényleges munkálatok 13-án, kezdődtek, és a tervek szerint 2019 elején az Etele téri végállomáson szállhatnak át az 1-es villamosra a Kelenföldi pályaudvarra érkező vonatokkal, a Volánbusz helyközi buszjárataival, az M4-es metróval, valamint a budai fonódó villamoshálózat 19-es és 49-es járatával érkezők.

Startol a fejlesztés - Az 1-es villamosvonal meghosszabbításának munkálatai miatt kihelyezett forgalomterelő tábla a XI. kerületi Hengermalom út és a Fehérvári út kereszteződésében 2017. november 13-án.

A villamos új, Etele út/Fehérvári út és Kelenföld vasútállomás közötti szakaszán hosszan fedett, korszerű utastájékoztatási felületekkel ellátott megállók épülnek. A Tétényi úttól a Bártfai utcáig a vágányok között fákat, cserjéket ültetnek. Az Etele tér felől a peronok és a megállók is akadálymentesen megközelíthetők lesznek. A mintegy 1,7 kilométeres hosszon épülő új vonalszakasz az Etele úton középen vezet, balra kanyarodik a Somogyi útra, és az Etele téren épülő négyvágányos végállomásra fut majd be. Az építkezés során nem lehet elkerülni egy fasor eltávolítását, ám azokat a fákat, amelyeket lehet, átültetik. Emellett csaknem ötszáz új fát és mintegy tizenegyezer cserjét ültetnek.

A fejlesztés részeként a Etele parkban megújul a növényzet, az összes járófelület, a dísztér, új szökőkút és a térrel párhuzamosan kétsávos kerékpárút épül. A beruházásához kapcsolódóan a XI. kerületi önkormányzat felújítja a Tétényi út és a Fejér Lipót utca közötti parkot és játszóteret, az Etele út északi oldalán a Somogy út és a Bártfai út közötti szakaszon található parkot, valamint a Tétényi út két útpályája közötti elválasztó sávot.

A 8,63 milliárd forint értékű fejlesztést 8,5 milliárd forinttal támogatja az Európai Unió a közlekedésfejlesztési operatív program keretében. A projekthez kapcsolódóan 2018 nyarán megújul majd az 1-es villamos vonala a pesti oldalon a Győrffy István utca és a Mester utca közötti, 1,6 kilométeres szakaszon - közölte a fővárosi önkormányzat.

Forrás: MTI

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


Lapunk ezúttal is megkérdezte az építőgép forgalmazó és gépkölcsönző szektorban működő nagyvállalatok vezetőit, hogyan értékelik az elmúlt évet és mit várnak 2024-től. 

A világ legjelentősebb építőipari gépkiállításai közül messze az INTERMAT az, amelyik a leghosszabb múltra tekint vissza.Előzetes körkép és gyártói információk. 

2024. évi várakozások az építőiparban. ÉVOSZ: a rendelésállományt és a cégek véleményét figyelembe véve az építőipar 2024-ben a termelés csökkenésére készül.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Süti beállítások

Brand Content Kft. 2022 ©