Hazai hírek

Debrecenben négycsillagos szállodát, Miskolcon modern irodaházat adtak át augusztusban. A Gyulai Várfürdő egy több mint egymilliárd forintos fejlesztés kapott.

2022. augusztus 29.

Debrecen

Augusztusban nyílt meg Debrecen új szállodája. A Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program támogatásával épült négycsillagos Mercure Debrecen hivatalos átadóját augusztus második felében tartották, de a szálloda már a hónap közepe óta várja a vendégeket.

A hotel üzemeltetője a nemzetközi Accor-csoport. A történelmi városmagban épült négy szinttel rendelkező, 155 szobás épület belső kialakításának tematikája a világhírű Debreceni Virágkarnevál hangulatát és látványvilágát idézi, tervezője a BORD Építész Stúdió volt.

A szálloda telkét a Kossuth tér közelében, az Aranybika szálloda mögött, három építési telek összevonásával alakították ki. Az építtető, a szálláshely üzemeltetője a Szinorg Universal Zrt. leányvállalata, a Bajcsy Invest Kft. volt. Az ingatlan teljes egészében alápincézett, az épület területének telekmérete 3356 négyzetméter.

"A Mercure Debrecen elsősorban üzleti utazókra számít, de számos szolgáltatással igyekeznek élménnyé tenni akár a rövidebb itt-tartózkodást is. Az üzleti utazók igénye is nagyban változott az elmúlt évtizedben - már nemcsak egyszerű szállásszolgáltatást keresnek, hanem egyben élménnyel is szeretnének gazdagodni." Ebben tud partner lenni a szállodánk - fogalmazott Demény Gábor, szállodaigazgató a hotel kapcsolódó közleményében. 

A Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program támogatásával épült négycsillagos Mercure Debrecen terasza az avatás napján, 2022. augusztus 21-én.

Miskolc

A Hell cégcsoporthoz tartozó Avalon Center Kft. 5 milliárd forintos beruházás keretében felújította Miskolcon az egykori Északterv Irodaházat, és ötszintes irodaházat alakított ki belőle. Az augusztus első felében átadott  East Gate Offices (EGO) közel 10 ezer négyzetméter "A" kategóriás irodával és étteremmel rendelkezik – adta hírül a társaság kapcsolódó közleményében.

A beruházást teljes mértékben önerőből valósították meg, a komplexum jelenleg 65 százalékos kapacitáskihasználtsággal működik. Benne ezidáig a HELL csoport cégei kaptak helyet, a bérelhető irodákkal kapcsolatban pedig zajlanak a tárgyalások a leendő bérlőkkel - közölte a társaság az MTI érdeklődésére.

Az üdítőitalok előállításával foglalkozó Hell cégcsoport korábban modern gyártóegységet hozott létre a szikszói termelőüzem megépítésével, majd két évvel ezelőtt a fővárosban és környékén dolgozó munkatársak költözhettek egy korszerű irodaházba, a mostani beruházással pedig a vállalatcsoport miskolci irodája kap modern otthont.

A nyilvános cégadatok szerint a 2014-ben ingatlanok vásárlására, üzemeltetésére és bérbeadására alapított, 43 embert foglalkoztató Avalon Center Kft. 2021-ben 540 millió forintos nettó árbevétel mellett 174 millió forintos veszteséget ért el, míg 2020-ban 1,4 milliárd forintos árbevétel mellett 65 milliós veszteséget könyvelt el. Az Avalon Center Kft. kizárólagos tulajdonosa az Üvegszikla Ingatlankezelő Kft., amely a Hell Energy cégcsoport tagja.

Az East Gate Offices látképe

Gyula

Augusztus első felében adták át a Gyulai Várfürdőben az új vízi gyermekjátszóteret és medencét, amelyre több mint egymilliárd forintot költöttek. A 2002-ben épült szabadtéri gyermekmedencét teljesen elbontották, helyette egy csaknem kétszer nagyobb területű, 600 négyzetméteres élménymedence épült 11 méter magas várral, négy csúszdával, ahol egyidőben akár 200 gyerek is tartózkodhat. A medencék mellett kialakítottak egy baba-mama-barát játszóteret is. Az egymilliárd ötvenmillió forintból nyolc hónap alatt megépült "élményinstalláció" Kun Miklós ügyvezető igazgató szerint Magyarországon egyedülállónak számít, a Balatonon épül hasonló, és Közép-Európában is csak két hasonló üzemel.

A Gyulai Várfürdő 2021 januárjában kapott a Magyar Turisztikai Ügynökségtől és a Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt.-től 2,88 milliárd forint állami támogatást, amelyet 280 millió forint önerővel egészítettek ki. Az összegből a vízi gyermekparadicsom mellett elkészültek a termál aquapalota névre hallgató fejlesztés kiviteli tervei, ám a fennmaradó 1,8 milliárd forintból csak szűkített műszaki tartalommal lehet megvalósítani az elképzeléseket, amelyek a wellness- és szaunarész, illetve a kültéri csúszdás medence fejlesztését jelenthetik.

A Gyulai Várfürdőben 2013 decemberében adták át a 2,4 milliárd forintból megépült családi élményrészleget, az aquapalotát; 2020 tavaszán pedig 288 millió forintból energetikailag korszerűsítették az 50-es és 25 méteres medencéket. A fürdőt a Magyar Turisztikai Ügynökség a nemzetközi jelentőségű gyógyfürdők közé sorolta. Az első hét hónapban a Békés megyei városban 113 ezer vendég 321 ezer vendégéjszakát töltött. Az ide látogató turisták 91 százaléka belföldről érkezik, külföldről Romániából, Csehországból és Szerbiából látogatnak ide. A Gyulai Várfürdőt 1959. május 1-jén nyitották meg, már abban az évben több mint 200 ezer vendéget fogadott.

Forrás: MTI

Fotó: MTI/Balázs Attila, Egoffices.hu, Kirandulástippek.hu

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


A korábban jól ismert Doosan márkanevet januárban Develonra változtatta az új tulajdonos. Megnéztük, milyen munkagépek kerültek az új brand alatt a piacra. A képen a novemberben bejelentett új átrakó látható.

Az elmúlt fél évben az abroncsgyártók nem fukarkodtak új típusok és méretváltozatok bejelentésével, ezekből válogattunk. A képen a Michelin Crossgrip abroncsa látható.

Számos hazai fejlesztés könnyítheti meg az építőiparban vagy az építőanyag gyártásban dolgozó szakemberek dolgát. Az elmúlt néhány hónap ígéretes hazai fejlesztéseiről olvashatnak. A képen hőszigetelő üveghab látható.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem

Brand Content Kft. 2022 ©