Európai hírek

Elkészült a berlini állami könyvtár főépületének rekonstrukciója, Dániában pedig kreatívan mentették meg az ország leghíresebb világítótornyát.

2019. november 12.

Elkészült a berlini állami könyvtár főépületének rekonstrukciója, Dániában az ország leghíresebb világítótornyát egyszerűen odébb tolták.

Befejeződött a legnagyobb német könyvtár főépületének felújítása

Befejeződött a német nyelvterület legnagyobb könyv-, dokumentum- és kézirat-gyűjteménye, a berlini állami könyvtár főépületének rekonstrukciója – jelentették be november elején. A német főváros leghíresebb útján, az Unter den Lindenen álló épület felújítása az újraegyesítés utáni Németország egyik legnagyobb szabású kulturális beruházása. Az intézmény a legnagyobb német tudományos könyvtár, jelenlegi szerkezetében az egykori kelet-berlini és a nyugat-berlini szekciók 1992-ben végrehajtott újraegyesítésével jött létre.

Több mint 25 millió dokumentumot, könyvet, kéziratot őriz, legnagyobb kincsei közé tartozik az egyik legismertebb klasszikus zenei alkotás, Ludwig van Beethoven 9. szimfóniája és Wolfgang Amadeus Mozart számos operája, köztük A varázsfuvola eredeti partitúrája.

A könyvtár épülete

Mint számos hasonló állami finanszírozású berlini óriásprojekt, ez is több éves késéssel és a tervezettnél jóval drágábban készült el. A 2005-ben elkezdett munkát az első tervek szerint 2012-ben kellett volna befejezni, és a végelszámolásban szereplő 470 millió euró (155 milliárd forint) helyett 326 millió eurót kellett volna költeni rá.

Az 1914-ben átadott neobarokk könyvtárépületen most először végeztek teljes körű rekonstrukciót. A csaknem 20 ezer négyzetméteres épület 35 méter magas kupoláját a második világháborúban bombatalálat érte, és súlyos károk keletkeztek a legnagyobb olvasóteremben is. A sérült épületrészeket az egykori Német Demokratikus Köztársaság idején előbb ideiglenesen befedték, majd 1977-ben elbontották.

Az utóbbi csaknem másfél évtizedben az épületet az eredeti állapotában állították helyre, a benne működő könyvtárat pedig modernizálták. Az intézmény végig működött, a könyvtárosok és az olvasók egy nagy építkezés közepette igyekeztek elmélyülni munkájukban.

A felújított könyvtár kulcsait november elején adták át egy ünnepségen a beruházást finanszírozó szövetségi kormány képviselőjének. Ezzel azonban még nem tér vissza a csend a falak közé, sok irodát és több olvasótermet is vissza kell még költöztetni az eredeti helyére. Az utolsó munkafázis várhatóan 2020 májusáig tart.

A Rubjerg Knude világítótorony még az eredeti helyén 2018-ban

Odébb tolnak egy erózió fenyegette világítótornyot Dániában

Odébb tolnak kedden Dániában egy 120 éves világítótornyot, mert az a veszély fenyegeti, hogy az erózió miatt összedől.

Az Északi-tenger partján emelkedő, 23 méter magas Rubjerg Knude világítótornyot, amely Dánia egyik fő turistalátványossága, síneken mozgó gördülőalkalmatosságra helyezték október végén, hogy nagyon alacsony sebességgel 70-80 méterrel odébb, biztonságos helyre tolják.Az áthelyezési művelet 10 méter/óra tervezett sebességgel zajlik, így akár 10 órán át is eltarthat. Az első fél órában 1,4 métert tett meg a guruló világítótorony. Végül a világítótorony közel 10 óra alatt került az új helyére, 70 méterrel beljebb a parttól. 

Az 1000 tonnás építmény áttelepítése sokba kerül, de a helyi polgármester szerint nincs más választásuk, mert különben le kellene bontani a tengerbe omlás veszélye miatt. A dánok által nemzeti kincsnek tartott épület évente 250 ezer látogatót vonz, amelynek megmentéséhez 5 millió koronával (220 millió forint) járul hozzá a dán kormány.

Amikor 1900-ban megkezdte működését az ország északnyugati partvidékén, a torony még 200 méterre volt a tengerparttól, a homokos part folyamatos eróziója miatt azonban napjainkban már hat méterre megközelítette a víz. A használaton kívüli világítótorony  1968-ban beszüntette hajózást segítő tevékenységét. Rövid ideig múzeumként működött, egyebek közt az erózióval, a futóhomokkal vívott küzdelmet mutatta be. Az ingatag homokdűnén emelkedő építmény végül múzeumként is megszűnt létezni, mivel a futóhomok maga alá temetett két szomszédos épületet.

Forrás: MTI

Fotók: Staatsbibliothek-berlin.de, Wikipédia/Ansgar Koreng 

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


A korábban jól ismert Doosan márkanevet januárban Develonra változtatta az új tulajdonos. Megnéztük, milyen munkagépek kerültek az új brand alatt a piacra. A képen a novemberben bejelentett új átrakó látható.

Az elmúlt fél évben az abroncsgyártók nem fukarkodtak új típusok és méretváltozatok bejelentésével, ezekből válogattunk. A képen a Michelin Crossgrip abroncsa látható.

Számos hazai fejlesztés könnyítheti meg az építőiparban vagy az építőanyag gyártásban dolgozó szakemberek dolgát. Az elmúlt néhány hónap ígéretes hazai fejlesztéseiről olvashatnak. A képen hőszigetelő üveghab látható.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem

Brand Content Kft. 2022 ©