Erősen kezdett idén a Taylor Wimpey

27 százalékkal növelte a megrendeléseit tavaly év végéhez képest a brit Taylor Winfrey. A házépítő cég bízik a kormányban.

2013. április 26.

Erős kezdéssel nyitotta az idei évet a Taylor Wimprey, az egyik legnagyobb brit házépítő cég - derül ki a cég negyedéves beszámolójából, amit a Construction Europe szemlézett.

A vállalat jó eredményei az összességében stabil brit lakáspiacnak köszönhetőek, és a Londonban, valamint Dél-Kelet Angliában tapasztalható pozitív piaci trendeknek. A cég megrendelés-állománya az első negyedévben 1,4 milliárd eurós szinten állt, ez 27 százalékkal több az előző év végi eredménynél, és 18 százalékkal az előző év azonos időszakához képest.

Pete Redfern, a vállalat vezérigazgatója azt mondta, a bizalmat nagy mértékben növelte a brit  kormány legutóbbi költségvetéssel kapcsolatos bejelentése, amely az új lakások építését szorgalmazza. Persze a vállalat közleménye szerint nem szabad túlértékelni a helyzetet, a bizonytalanság, amely idáig jellemezte a brit építőpiacot, továbbra is fenn fog állni.

A Taylor Wimpey óvatos optimizmusát osztja a brit Építőipari Termékek Szövetsége is. A szervezet szerint ha a kormány intézkedései célt érnek, az biztosíthatja a kellő fellendülést.

(A kép forrása a Morguefile.com.)

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


Az ÉBSZ elnöksége második ciklusában a tagsági kapcsolatok erősítésére, szakmai rendezvényekre és képzésekre, valamint piackutatásra és érdekképviseletre fókuszálva több területen is kézzelfogható eredményeket ért el.

Az ÉVOSZ szerint az építőipar 2026-ban kereslet- és beruházáshiánnyal, munkaerőproblémákkal és jövedelmezőségi gondokkal küzd, miközben a kilábalás kulcsa a beruházások újraindítása és a hatékonyság javítása.

A 2026-os CONEXPO Las Vegasban az építőipari gépgyártás és -piac globális, Észak-Amerikára fókuszáló csúcstalálkozója, ahol a digitalizáció, az energiaátmenet és a nagy gépes beruházások trendjei határozzák meg a következő évek iparági irányait.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Hozzászólási szabályzat Süti beállítások

Brand Content Kft. 2022 ©