Elkészült a Déli összekötő vasúti Duna-híd

Közel másfél évszázad elteltével új fejezet nyílik hazánk első vasúti Duna-hídjának életében.

2022. augusztus 04.

Közel másfél évszázad elteltével új fejezet nyílik hazánk első vasúti Duna-hídjának életében. A több alkalommal átépített szerkezet „ősét” ugyanis 1877. október 23-án nyitották meg a vasúti forgalom számára. 145 év elteltével, 2022. augusztus 3-án megindulhatott a forgalom a legújabb szerkezeten is.

Az eredeti, 1877-ben átadott hidat már az 1900-as évek elején át kellett építeni. 1913-ban adták át a forgalomnak a második, kétvágányos, vonóvasas szerkezetét, amely azonban a második világháborúban megsemmisült. Az újjáépítés nem is tudott azonnal megindulni, 1944-45 között ideiglenes, provizórikus szerkezeteket építettek a forgalom számára. Később, 1946-ban adták át az egyvágányú, félállandó jellegű, úgynevezett „K”-hidat, ezt követően pedig 1948-ban és 1953-ban készültek el két vágánnyal azok az állandó hídszerkezetek, amelyek napjainkig szolgálták a vasúti forgalmat.

Ezek a szerkezetek azonban a 2010-es évek elejére annyira leromlottak, fő tartószerkezetük olyan mértékben károsodott, hogy ismét szükségessé vált az átépítésük. Ekkor azonban már – a híd kiemelt forgalmi szerepére tekintettel – háromvágányos szerkezetben gondolkodtak.

A korszerűsítésről 2015-ben született döntés, a kivitelezési munkálatok azonban csak 2019-ben, több évnyi előkészítési munkát követően indulhattak meg a budai oldalon, egy próbacölöp elkészítésével.

Több mint 173 milliárd köbméter víz folyt le a Dunán a munkálatok ideje alatt

2020 szeptemberében érkezett meg a két úszódaru, melyek segítségével megtörténhetett az első szerkezet első elemének beemelése. Ezt aprólékosan megtervezett koreográfia szerint, gyors egymásutánban követte öt másik hídelem, melyekből összeállt az első felszerkezet. Így a kihívások ellenére, 2021. április 25-én átadták a forgalom számára a három új hídszerkezet közül az elsőt.

Ezzel egyidőben megkezdődött a középső híd bontása, majd újjáépítése. Ehhez szintén hat hídelemet kellett a helyszínen, vízi manőverek segítségével a helyére emelni. A második új szerkezeten 2021. december 11-én indulhatott meg a forgalom, miközben elkezdődött a déli oldali régi hídszerkezet bontása is.

2022.május 4-én beemelték a kirakós utolsó darabját, az úgynevezett zárótagot, ezzel a Déli összekötő vasúti Duna-híd új, harmadik szerkezete is átjárhatóvá vált. A vasúti szakági és egyéb, befejező munkák, majd a sikeres próbaterheléseket követően, a mai napon történelmi pillanathoz, a Déli körvasút első mérföldkövéhez érkeztünk, a Duna felett három vasúti vágány ível át.

A Déli körvasút következő ütemében építendő harmadik vágány elkészültéig a vasúti forgalom ezen a legújabb és a középső szerkezeten zajlik majd.

A Déli összekötő vasúti Duna-híd fejlesztése a Technológiai és Ipari Minisztérium (jogelőd: Innovációs és Technológiai Minisztérium) megbízásából a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő zártkörűen működő Részvénytársaság beruházásában valósul meg. A kivitelezést a Duna Aszfalt Zrt. végzi nettó 36 087 028 636 Ft értékben. A Déli összekötő vasúti Duna-hidat a Déli Körvasút fejlesztésének részeként korszerűsítették.

NIF sajtóközlemény, fotók: NIF

Kommentek

Kommenteléshez be kell lépni.   , Regisztráció

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


A csehországi Dobříšban található Doosan Bobcat-központban rendezték meg a Bobcat Demo Days-t. A cég a legújabb termékeit és technológiáit mutatta be.   

 

Az ukrajnai háború és következményei hatására többé-kevésbé ugyanazok a tendenciák érvényesülnek a szomszédos országok építési piacán. Egy biztos: mindenkinek fájni fog.

Átadták a Néprajzi Múzeumot, amely a Liget Budapest projekt keretében épített újabb nagyszabású épület. Díjeső a terveknek, de hogyan készült el az épület? Interjú a projektvezetőkkel.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem

Brand Content Kft. 2022 ©