A zöldenergiára koncentrált a Construma

Egy ökoházat is felállítottak a szakkiállításon. Idén is hagyott kívánnivalót a rendezvény szervezése.

2014. április 07.

A tavalyi évhez hasonlóan most is hagyott kívánnivalót az egyre kevésbé az építőipari szakmának szóló Construma kiállítás. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a megnyitón fontos kormányzati az építőipart érintő intézkedéséket jelentett be, amire a Maéponline is kíváncsi volt.

A munkaadók ötévente 5 millió forinttal adómentesen támogathatják alkalmazottaik lakáshiteleinek törlesztését - ezzel a bejelentéssel érkezett Varga Mihály a Construma szakkiállítás megnyitójára. A Construma az első három napon a szakmáé, a hétvége a nagyközönsége volt.

construma 02

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Construma megnyitóján 2014. ápr. 2-án (Fotó: Nagy Balázs)

Varga Mihály szerint a magyar családok átlagos adóssága 7 millió forint, ehhez képest jelentős összeg az 5 milliós támogatás, amelyből akár a devizahitelek is visszafizethetők. A lakást építők, az új vagy használt lakást vásárlók az építési költség, illetve a vételár 30 százalékáig használhatják fel a munkaadói támogatást, amely akár havi 80 ezer forint adómentes jövedelmet is jelenthet számukra - tette hozzá a miniszter.

Úgy tűnik, a kormány meghallgatta a szakmai szervezetek hangjait, mert a miinsizter azt is bejelentette, hogy a közeljövőben teljeskörű lakossági épületkorszerűsítési program indul. Ezt leginkább az indokolja, hogy a lakások 70 százaléka energetikailag korszerűtlen. A felújításra uniós és hazai forrást is felhasznál a kormány. Célja, hogy az építőipari növekedést tartóssá tegye. A miniszter ezután átadta a kiállítás díjait is. Az idei Construma díj nyertesei Varga Mihálytól vehették át a díjakat. A Wolf System Kft. szeglemezes kötésű tartógerendája, a Rockwool Hungary Kft. homlokzati hőszigetelő rendszere, az Öko Tech Kft. biológiai szennyvíztisztító berendezése, valamint az Oventrop GmbH & Co. KG termosztatikus szelep feje érdemelte ki a díjat.

construma 01

Csak lézengtek a nyitónapon a Construmán (Fotó: Nagy Balázs)

Az idei kiállításon 14 ország, 510 kiállítója volt jelen 22 ezer négyzetméteren. A szervezetség továbbra is hagyott kívánnivalókat maga után, ezt több kiállító is elmondta a Maéponline-nak. A kiállítás emellett kezd elmozdulni az építőipari kiállítók felől a háztartási berendezések gyártói felé is, mi például egy energiatakarékos piszoár-rendszer gyártóival is találkoztunk.

Nem maradtak el a szakmai szervezetek és intézmények sem, a MÉASZ és a Nemzeti Fejlesztési Minisztéruium Zöldgazdaság-fejlesztési Főosztálya is standdal szerepelt a kiállítók között. És persze az elmaradhatatlan látványosságok, mint az szabadtéren felállított építődaruk vagy a belső térben lévő úszómedencék, ahol az állandó sodrás következtében egy helyben is lehetett úszni, amit prezentáltak is a vízcseppek elől ugráló látogatóknak.

A jövő családi háza az Öko City-n

A szakkiállítás nagy szakmai attrakciója volt a 24 cég termékeiből felépült bemutató lakóház az idei Construma középpontjában a ugyanis zöldenergia áll. A házban minden épületenergetikailag fontos elem megfelel a jövő követelményeinek.

Az uniós előírások szerint 2021-től már csak passzív házakat lehet építeni a közösség területén. Ez azt jelenti, hogy akkortól a lakás minden egyes négyzetméterét ki lehet fűteni 15 kilowatt energiával egy szezonban. Fűtőanyagban ez 1,5 köbméter földgázt, vagy 1,5 liter fűtőolajat jelent.

Az átmeneti időben is szigorodnak a lakóépületekkel kapcsolatos energetikai előírások. A Magyar Közlönyben március elején jelent meg az a belügyminiszteri rendelet, amely előírja, hogy ha uniós vagy nemzeti támogatási forrás is szerepel a felújításban, vagy pedig az új lakás építésében, akkor közel nulla energiaigényűvé kell tenni az épületet.

A közel nulla energiaigény azt jelenti, hogy költségoptimalizáltan a leghatékonyabbá kell tenni az épület energiafelhasználását, emellett a felhasznált energia egynegyedének megújuló forrásból kell származnia. A megújuló energiát - napelemmel, napkollektorral, hőszivattyúval - az épületben vagy annak közelében kell előállítani.

construma 2014 01

Ökoház a kiállításon  2014. április 2-án. (MTI)

Az EU nemzeti hatáskörbe utalta azt, hogy az épületben megtermelt és a ház által felhasznált energia hogyan viszonyuljon egymáshoz. Ezt magyar jogszabály még nem határozta meg, de például Görögországban 120, Ausztriában viszont csak 5 kilowatt négyzetméterenként, egy fűtési szezonra vetítve.

A bemutatott házon a falak jól hőszigeteltek, a hőszigetelő anyag farost, vályog és kender. Ezek előnye az, hogy teljesen újrahasznosíthatók. A jó hőszigetelés miatt a házat géppel kell szellőztetni, amelyet hőcserélővel oldottak meg, hogy az elhasznált meleg levegő felmelegítse a beszívott friss levegőt. A szellőzés, a fűtés és a világítás számítógéppel vezérelt, amit a látogatók is kipróbálhatnak.Emellett az ablaküvegre olyan bevonatot vittek fel, amely villanyárammal fűti a lakást.

Forrás: MTI

Fotó: (MTI Fotó) Soós Lajos, Nagy Balázs

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


A korábban jól ismert Doosan márkanevet januárban Develonra változtatta az új tulajdonos. Megnéztük, milyen munkagépek kerültek az új brand alatt a piacra. A képen a novemberben bejelentett új átrakó látható.

Az elmúlt fél évben az abroncsgyártók nem fukarkodtak új típusok és méretváltozatok bejelentésével, ezekből válogattunk. A képen a Michelin Crossgrip abroncsa látható.

Számos hazai fejlesztés könnyítheti meg az építőiparban vagy az építőanyag gyártásban dolgozó szakemberek dolgát. Az elmúlt néhány hónap ígéretes hazai fejlesztéseiről olvashatnak. A képen hőszigetelő üveghab látható.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem

Brand Content Kft. 2022 ©