Kotrógép-történelem - a kezdetektől napjainkig

Az első kotrógépek már a 19. század első felében feltűntek, és gőzzel működtek. A típus nagy utat tett meg, a mai modern darabokig. Kis kotrógép-történelem.

2014. május 27.

A kotrógépek fejlodési pályája a legelső gőzhajtású gépektől a mostani korszerű hidraulikus változatokig tart.

Az első kotrógépet William Otis építési vállalkozó építette meg az Egyesült Államokban. Szűk határidővel megnyert egy vasútépítési munkát. Nem bízott benne, hogy állati erővel és emberi munkával a határidő tartható, ezért gőzgép segítségével egy emelőszerkezetet akart építeni. 1835-ben Charles French nevű mérnök barátjával belekezdtek a gép építésébe. A gép 0,8 m3-es kanállal dolgozott, a gém mozgatására kábeleket használtak. A gém trajektóriája munka közben félkört tudott leírni. A gépre a szabadalmat 1839-ben jegyezték be.

A gőzzel hajtott kotrógépek ezt követően hamar elterjedtek a bányászatban, az út- és vasútépítéseknél, és jelentős szerepük volt például a Panama-csatorna építésénél is. 1920-ban jelentek meg az első lánctalpra szerelt változataik – addig ugyanis vasútikocsi-vázon mozogtak. Az 1930-as években a belső égésű motorok térnyerésével a gőzhajtású kotrógépek kiszorultak. Érdekesség, hogy 1925-ben a Bucyrus cég 80B modelljébe elektromos hajtást szerelt. 

A második világháború után, 1951-ben a francia Poclain cég építette meg az első hidraulikusan működő kotrógépet, a TU típust. Bár a gép nem tudott 360°-ban megfordulni, mégis jelentős előrelépés volt az egyszerűbb felépítés és a jobb kezelhetőség miatt a köteles kotrógépekhez képest. A Poclain 1960-ban mutatta be TY45 típusú hidraulikus kotrógépét, amely már teljesen körbe tudta forgatni a felépítményét. A múlt század 70-es éveitől kezdve a hidraulikus kotrógépek kiszorították a köteles kotrógépeket. A köteles kotrógépeket ma már csak speciális feladatokra, nagy bányákban alkalmazzák.

Egy Volvo kotrógép (Magyar Építő Fórum)

Szűk helyeken történő, elsősorban házak alapjainak gépi ásására Japánban nagy igény mutatkozott a múlt század utolsó harmadában. A japán Yanmar fejlesztette ki az első minikotrót 1968-ban, majd dobta piacra 1969-ben, öt követte a Takeuchi két évvel később. (Mindkét gyártó ma is meghatározó szereplője a kompakt kotrók piacának.) Európában a franciák a minikotrók területén is úttörőnek mutatkoztak: először a Pel Job cég gyártott ilyen terméket 1978-ban.

Közvetlenül a fal mellett is megfordulni képes, rövid fordulási sugarú (angolul short swing radius
excavator vagy zero tail swing excavator) kompakt kotrót szintén a Yanmar épített először, majd dobott piacra 1993-ban. E változatok térnyerése a XXI. század elejétől nő rohamosan. Az első, hibrid hajtású kompakt kotrógépet 2009-ben szintén Japánban fejlesztették ki: ez a Kobelco SK80H 8 tonnás modellje. Kompakt kotrógép ma már a Bobcattől a Wackerig minden építőgépgyártó kínálatában fellelhető.

Forrás: Magyar Építő Fórum (2013 - Építőgépek különszám)

A kép forrása a Magyar Építő Fórum

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


Lapunk ezúttal is megkérdezte az építőgép forgalmazó és gépkölcsönző szektorban működő nagyvállalatok vezetőit, hogyan értékelik az elmúlt évet és mit várnak 2024-től. 

A világ legjelentősebb építőipari gépkiállításai közül messze az INTERMAT az, amelyik a leghosszabb múltra tekint vissza.Előzetes körkép és gyártói információk. 

2024. évi várakozások az építőiparban. ÉVOSZ: a rendelésállományt és a cégek véleményét figyelembe véve az építőipar 2024-ben a termelés csökkenésére készül.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Süti beállítások

Brand Content Kft. 2022 ©