Nőtt az építőipari termelés Romániában

Az első 5 hónap adatait tette közzé a román országos statisztikai intézet.

2022. július 21.

Romániában 3,2 százalékkal nőtt az építőipari termelés az első öt hónapban a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte kedden a román országos statisztikai intézet.  A naptárhatással kiigazított index szerint a növekedés 1,3 százalék volt.

Májusban az építőipari termelés volumene 9,2 százalékkal nőtt a nyers adatok szerint a múlt év ötödik hónapjához mérten, a kiigazított érték szerint 3,8 százalékos emelkedést jegyeztek fel.

Az első öt hónapban a bővülés főleg a karbantartási és javítási munkálatok növekedésének volt köszönhető, amelyek 10,4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Az új építéseké 1,8 százalékkal nőtt, ugyanakkor a felújítások volumene 3,6 százalékkal csökkent.     

Az épületek típusa szerint a nem lakóépületeknél 16,2 százalékos, a lakóépületeknél 6,6 százalékos növekedést jegyeztek fel, ugyanakkor az ipari létesítményeknél 7 százalékos visszaesés volt.

Tavaly 1,8 százalékkal csökkent a román építőipari termelés az előző évihez mérten, miután 2020-ban 15,9 százalékkal, 2019-ben csaknem 28 százalékkal emelkedett éves összevetésben.

MTI,  fotó: Cristi Croitoru

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


Iparági együttműködések. Partnerségek, melyeket nagy gépgyártók kötöttek kisebb, nagyobbrészt a szektoron kívülről jövő szereplőkkel. Teszik ezt annak érdekében, hogy lépést tudjanak tartani az iparág jövőjét meghatározó trendekkel.

Korszakváltás. A csepeli Szabadkikötőben működő MAHART Container Center 2025-ben jelentős technológiai ugrást hajtott végre: a terminál új, SANY gyártmányú, sínre szerelt portáldaruval (RMG – rail-mounted gantry) váltotta le az 53 éves GANZ-berendezést.

Piros pont a jóknak. Évtizedek óta ismeri el a legjobb termékeket előállító szakemberek munkáját a Red Dot dizájndíj. A nemzetközi szakmai zsűri által kiosztott rangos német díj nemcsak a fogyasztási cikkek, hanem a műszaki berendezések, járművek és építőgépek világában is mérvadó.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Hozzászólási szabályzat Süti beállítások

Brand Content Kft. 2022 ©