Negyedével is nőhetett tavaly a hazai építőipar

Az Építőipari Vállalkozások Országos Szakszövetsége úgy látja, hogy tavaly 25-27 százalékkal bővült az építőipar az előző évhez képest.

2020. január 08.

A novemberi és a decemberi adatok ugyan még nem állnak rendelkezésre, azonban az Építőipari Vállalkozások Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) úgy látja, hogy tavaly 25-27 százalékkal nőtt az építőipar az előző évhez képest - nyilatkozta az ÉVOSZ elnöke, Koji László a közszolgálati televízió műsorában január első napjaiban. 

Koji László hozzátette, hogy minden alágazat bővült, ezzel 4 ezer milliárd forint felé került az építőipar teljesítménye és a GDP (bruttó hazai termék) növekedéséhez körülbelül 1,1 százalékkal járul hozzá.  

Kiemelte, hogy a lakásépítések és -felújítások élénkülését remélik attól az intézkedéstől, amely szerint 2020-tól a kistelepülésen építkezők adóvisszatérítést kaphatnak 5 millió forintig. Úgy véli, hogy ez az év második felétől ad majd igazán megrendelést elsősorban a kis- és közepes cégeknek vidéken, a rendelet eljárási szabályait januárban pontosítják.

Az elnök szerint a konstrukció sokat segít majd, ám kérdés az, hogyan tudja kompenzálni azt, hogy január elsejétől az újonnan induló lakásoknál már 27 százalékos forgalmi adóval kell dolgozniuk és számlázniuk. Jelenleg 20-25 ezerre becsülik azoknak az épülő új lakóingatlanoknak a számát, amelyet még az 5 százalékos, kedvezményes áfával kezdtek el és azzal is fejezhetnek be.

Kitért arra is, hogy idén már nem lesz olyan mértékű növekedési kényszerben az építőipar, mint az elmúlt három évben volt, így némiképp enyhülhet az ágazat munkaerőhiánya. A mostani rendelésállomány és egyéb tényezők alapján arra számítanak, hogy idén 5-6 százalékkal tovább bővül majd az építőipar, ehhez pótlólagosan újabb nagy létszámra nincs szükség. Az év alapvetően arról szól majd a jelenlegi mintegy 340 ezer foglalkoztatottal, hogyan tud hatékonyabb lenni.

Tavaly is volt munka - Munkás dolgozik a Nyíregyháza nyugati elkerülőjének harmadik ütemén 2019 júniusában

Az elemzők is hasonlóan látják

Hasonló véleményen vannak más szakértők is. Még december közepén, a kedvező, 20 százalékot meghaladó októberi hazai építőipari termelési adatokat kommentálta több szakember is.

Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágának vezetője kommentárjában akkor rámutatott, hogy októberben gyorsult az építőipar növekedési üteme, és ismét meghaladta a 20 százalékot. Véleménye szerint a termelés növekedéséhez az ágazatban a növekvő foglalkoztatás mellett a technológia javulása is hozzájárulhatott.

A kedvező októberi adat alapján az ágazat a negyedik negyedévben is érdemben hozzájárulhat a GDP növekedéséhez, éves szinten pedig jelentősen, mintegy negyedével nőhet a teljesítménye. A rendelésállomány továbbra is magas, bár a projektek lezárására, illetve az uniós források nagyarányú lekötöttségére tekintettel folyamatosan csökken. Így 2020-ban az ágazat teljesítménye várhatóan tovább tud növekedni, de az ideinél szerényebb mértékben - írta a Századvég szakértője.

Horváth András, a Takarékbank vezető elemzőjének véleménye szerint egyre hektikusabban és kiszámíthatatlanabbul alakulnak az építőipar számai, de a trend továbbra is érdemi növekedést mutat. Az okok közé tartozik a sokat emlegetett szakemberhiány, ami a lakó- és irodaépületek esetében komoly csúszásokat  okoz, és az utóbbi egy évben láthatóan csökkent az átadások száma. A visszaemelkedő áfa és egyéb bizonytalanságok is visszafoghatják a kibocsátást a következő időszakban. 

A szakember szerint az építési engedélyek számának alakulásán is látszik, hogy a következő években a lakóingatlanok piaca érdemi fékező tényező lesz az építőipari konjunktúrában. Az állami, infrastrukturális és egyéb ipari beruházások viszont továbbra is motorjai lesznek az iparágnak és fenntarthatják a lendületet. A kivitelezési kapacitáskorlát és szakemberhiány azonban  itt is érdemi volatilitást okozhat a havi teljesítményekben - fejtette ki.

2019 egészében 30 százalékot alulról közelítő növekedésre számítanak a Takarékbank elemzői az iparágban, 2020-ban pedig 10 százalék körüli növekedést várnak jelenleg a magas bázis miatt, de alapvetően felfelé mutató kockázatokkal. Így a relatíve kis súlyú szektor várakozásuk szerint továbbra is érdemben járulhat hozzá a GDP-hez.

Forrás: MTI

Fotó: MTI/Balázs Attila

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


A korábban jól ismert Doosan márkanevet januárban Develonra változtatta az új tulajdonos. Megnéztük, milyen munkagépek kerültek az új brand alatt a piacra. A képen a novemberben bejelentett új átrakó látható.

Az elmúlt fél évben az abroncsgyártók nem fukarkodtak új típusok és méretváltozatok bejelentésével, ezekből válogattunk. A képen a Michelin Crossgrip abroncsa látható.

Számos hazai fejlesztés könnyítheti meg az építőiparban vagy az építőanyag gyártásban dolgozó szakemberek dolgát. Az elmúlt néhány hónap ígéretes hazai fejlesztéseiről olvashatnak. A képen hőszigetelő üveghab látható.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem

Brand Content Kft. 2022 ©