Hazai gyártói hírek

Gyengén kezdte az évet a Masterplast, az acélszerkezet-gyártó Vilex ’94 Kft. pedig közel 300 millió forintból hajtott végre fejlesztéseket.

2023. május 19.

Gyengén kezdte az évet a Masterplast

A Masterplast Nyrt. 5,837 millió euró adózás utáni veszteséggel zárta az első negyedévet az egy évvel korábbi 3,218 nyereséggel szemben. A társaság árbevétele 27 százalékkal 37,602 millió euróra csökkent - jelentette be a Budapest Értéktőzsde honlapján május 11-én közzétett és a nemzetközi pénzügyi szabvány (IFRS) szerint készült konszolidált jelentésében a hőszigetelő anyagokat gyártó cég.

A cég az európai építőipari piac általános visszaesését okolta, de hivatkozott a korábban magasabb áron beszerzett alapanyagok marzscsökkentő hatására, a gyártókapacitások alacsony kihasználtságára, valamint a vállalat számára kedvezőtlen árfolyammozgások miatt romló jövedelmezőségre is. A társaság tájékoztatása szerint a korábbi eredményrontó hatások az év során fokozatosan kifutnak, miközben az optimalizáló intézkedések pozitív hatásai megjelennek és az év végére - a jelenlegi keresleti szint mellett is pozitívba fordul a vállalat eredményessége.

Megerősítették, hogy átalakult a menedzsment és a vállalat irányításának döntéshozatali-működési struktúrája, a piacmérethez igazodva mintegy 200 fővel csökken a dolgozói létszám, elindult a készletállomány optimalizálása, a gazdaságosabb energiamenedzsment is fókuszba került, és egy 2 millió eurós költségcsökkentési csomag megvalósítása is megkezdődött. A tervek szerint a Masterplast 2024-től visszatérhet a korábbi növekedési pályájára, az éves adózott profit pedig 2026-ban meghaladhatja a 30 millió eurót.

A társaság folytatja intenzív beruházási stratégiája megvalósítását. A Masterplast 2023 végére három országban, hat saját hőszigetelőanyag gyártóüzemmel fog rendelkezni. A Heves vármegyei Halmajugrán 49 millió eurós beruházással létesülő 35 ezer tonna éves gyártási kapacitású kőzetgyapotgyárat 50-50 százalékos tulajdoni aránnyal a Market Építő Zrt.-vel közösen létesíti a Masterplast. Míg a 19 ezer tonna éves kibocsátású üveggyapotgyártó-üzem beruházása 47,5 millió euróra becsült költséggel Szerencsen kezdődött meg. A vállalat mindkét helyen 2025 első félévére tervezi az üzemszerű termelés elindítását. A szabadkai XPS gyár átadását május 19-én tartják, míg a moduláris épületelemgyártás és egészségipari termékgyártás terén hosszabb felfutási idővel kalkulál a társaság - sorolták.

Tibor Dávid, a Masterplast elnöke arra számít, hogy az év első felében felhalmozódó veszteségeket az év végére ledolgozzák és az idei évet is nyereséggel zárják. A várható európai épületenergetikai felújítási programok elindulása pedig jelentős többleteredmények elérését teheti majd lehetővé a cég számára. A 2026-ig tartó időszakban pedig az Ukrajna újjáépítéséhez szükséges hatalmas anyagigényekkel is számolnak - tette hozzá.

Csaknem 300 millió forintból fejlesztett az acélszerkezet-gyártó Vilex ’94 Kft.

Csaknem 300 millió forintból fejlesztette technológiáját az acélszerkezeteket gyártó Vilex ’94 Kft. - adta hírül a vállallat május 17-én. A vállalat a 298,9 millió forint összköltségű fejlesztéshez a Széchenyi Terv Plusz programban 209 millió forint feltételesen vissza nem térítendő támogatást kapott. A projekt fő részeként egy különálló, 1510 négyzetméteres lakatosműhelyt és raktárt építettek, és azt megújuló energiatermeléssel látták el.

A pályázat részeként a vállalat beszerzett egy nagy teljesítményű élhajlító gépet is, amely négy méter hosszban képes munkát végezni. A berettyóújfalui cég 1994-ben alakult, jelenleg az ország keleti régiójának egyik dinamikusan fejlődő vállalkozása.

Főbb tevékenységei közé tartozik a villamos-hálózatépítő cégek acélszerkezeteinek gyártása, acélszerkezetű csarnokok és épületek kivitelezése, illetve mezőgazdasági és építőipari gépek, gépalkatrészek felújítása, javítása. A Vilex ’94 Kft. évente csaknem 1500 tonna acélt dolgoz fel és 47 munkavállalója van. A pályázat révén a vállalat a legfejlettebb technológiákat alkalmazva tudja stabilan értékesíteni termékeit, szolgáltatásait a nemzetközi és hazai piacokon jelenlévő erős versenyben.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a Vilex ’94 Kft. 2021-es nettó árbevétele 1,1 milliárd forint volt, egy évvel korábban pedig 1 milliárd forint. A társaság 2021-es adózott eredménye 88,2 millió forint volt, míg 2020-ban 20,3 millió forint nyereséggel zárt.

Forrás: MTI

Fotó: Vilex ’94 Kft., Masterplast, Pixabay.com

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


A korábban jól ismert Doosan márkanevet januárban Develonra változtatta az új tulajdonos. Megnéztük, milyen munkagépek kerültek az új brand alatt a piacra. A képen a novemberben bejelentett új átrakó látható.

Az elmúlt fél évben az abroncsgyártók nem fukarkodtak új típusok és méretváltozatok bejelentésével, ezekből válogattunk. A képen a Michelin Crossgrip abroncsa látható.

Számos hazai fejlesztés könnyítheti meg az építőiparban vagy az építőanyag gyártásban dolgozó szakemberek dolgát. Az elmúlt néhány hónap ígéretes hazai fejlesztéseiről olvashatnak. A képen hőszigetelő üveghab látható.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem

Brand Content Kft. 2022 ©