A KSH a lakásépítésekről

2025 I. negyedévében 2704 új lakás épült, 2,7%-kal kevesebb, mint egy évvel korábban. 

2025. május 07.

2025 I. negyedévében 2704 új lakás épült, 2,7%-kal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 5651 volt, 25%-kal több, mint 2024 azonos időszakában.

 

  • 2025 I. negyedévében 2704 lakást vettek használatba, ami 2,7%-os csökkenést jelent az előző év azonos időszaki, alacsony bázishoz képest. A fővárosban 7,4%-kal kevesebb, mindössze 843 lakás épült. A megyei jogú városokban 33%-kal kevesebb lakást építettek, együttes számuk még a fővárosi új lakások felét sem érte el. A kisebb településeken viszont több lakást adtak át, mint egy évvel korábban: a nem megyei jogú városokban 29, a községekben pedig 2,5%-kal.
  • A lakásépítés területi koncentrációja a fővárosban továbbra is erős. Budapest új lakásainak több mint kétharmada három kerületben épült fel: a IX. kerületben 277, a XI. kerületben 172, a XIX. kerületben pedig 130 új lakást vettek használatba.
  • A régiók többségében csökkent a lakásépítések száma az előző év azonos időszakihoz képest, különösen Közép-Dunántúl, Dél- és Észak-Alföld régióban (46, 40, illetve 48%-kal), Pest régióban viszont 21%-os növekedést regisztráltunk, így a fővárosi csökkenés ellenére Közép-Magyarországon 4,0%-kal több lakás épült az I. negyedévben.
  • Nyugat-Dunántúl régió lakásépítéseinek 43%-os növekedéséhez több térség is hozzájárult, ezzel szemben a Dél-Dunántúl régióban 2,3-szeresére megugró lakásépítésszám kizárólag annak balatoni körzetére korlátozódott.

 

  • A természetes személyek által épített lakások aránya 38-ról 34%-ra csökkent, míg a vállalkozások által építetteké 61-ről 66%-ra nőtt az egy évvel korábbihoz képest.
  • Az új lakóépületekben használatba vett lakások 50%-a családi házban, 41%-a többszintes, többlakásos épületben, 4,5%-a lakóparkban található.
  • A használatba vett lakások átlagos alapterülete 1,9 m2-rel csökkent, 94,6 m2-re a 2024 első negyedévihez képest. A fővárosi lakások mérete átlagosan 75 m2 volt.
  • Az értékesítési céllal épített lakások aránya 65, a saját használatra építetteké 32% volt, a megoszlás az eladásra építettek felé tolódott el, mintegy 5 százalékponttal.
  • Országos szinten az építési engedélyek és az egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 5651 volt, 25%-kal több, mint egy évvel korábban. A növekedés hátterében elsősorban néhány nagy léptékű, fővárosi beruházás azonosítható. Budapesten összesen 2674 lakás építésére adtak engedélyt, 2,9-szer többre, mint egy évvel korábban. Az engedélyezett fővárosi lakásépítések háromnegyede négy kerületben fog megvalósulni. Csak a XI. kerületben közel 1000 engedélyt adtak ki, ezt a X., a XIII. és a XXI. kerület követi, együtt további 1000 lakással.

 

  • A fővároson kívül mindegyik településkategóriában csökkent az építési engedélyek száma 2024 első negyedévéhez képest: a megyei jogú városokban 17, a többi városban 25, a községekben pedig 6,5%-kal. A megyei jogú városokban tapasztalható csökkenést jelentősen ellensúlyozta a Szegeden kiemelkedő számban (451 lakásra) kiadott építési engedély.
  • Budapesten kívül Közép-Dunántúl és Dél-Alföld régióban nőtt, a többi régióban csökkent a kiadott engedélyek száma. A legnagyobb visszaesés Észak-Alföldön történt, ahol 71%-kal kevesebb lakás építését kezdeményezték, mint 2024 első negyedévében.
  • Az építtetők az esetek 30%-ában éltek az egyszerű bejelentés lehetőségével.
  • A kiadott új építési engedélyek alapján a korábbinál 3,3%-kal kevesebb, összesen 1846 lakóépület építését tervezték az országban. A létesítendő nem lakóépületek országos száma 649 volt, 24%-kal kevesebb, mint egy évvel korábban

Központi Statisztikai Hivatal, 2025.05.06.

 

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


Törő és osztályozógépek. Történet, gyártók és a magyar piac.

Bauma 2025: "az "iparág szívdobbanása". A szakma legnagyobb seregszemléje Münchenben.

Az építésgazdaság problémái. Az ÉVOSZ felmérése és javaslatai.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Hozzászólási szabályzat Süti beállítások

Brand Content Kft. 2022 ©