A JCB nem megy el a baumá-ra

A Brexit lehet a háttérben.

2019. március 12.

A JCB megerősítette, hogy 2019-ben nem vesz részt a müncheni bauma szakkiállításon. Az idei évben az eseményt az április 8-ával kezdődő héten rendezik meg, alig több mint egy héttel az Egyesült Királyság EU-ból való távozásának tervezett időpontját követően. Lord Bamford, a JCB tulajdonosa régóta az Unióból való kilépés melletti kampány lelkes támogatója. A korábbi években a JCB globális jelenlétének megfelelő, jelentős méretű standdal szerepelt az eseményen. Ez idáig a vállalat nem adott magyarázatot 2019-es távolmaradására.

Csupán annyi biztos, hogy az Egyesült Királyságban Lord Bamford szoros kapcsolatokat ápol a kilépés mellett elkötelezett erőkkel. A Guardian brit napilap nemrég arról írt, hogy a JCB 10.000 fontot fizetett a Brexit egyik legismertebb szószólójának, Boris Johnsonnak, mindössze három nappal azelőtt, hogy a politikus januárban beszédet tartott a cég rocesteri főhadiszállásán.  A beszéd központi témája pedig a Brexit volt. Ráadásul a JCB a közelmúltban szerződést kötött a kilépés mellett kampányoló, és korábban a Brexit folyamatáért felelős minisztériumot vezető David Davis-szel, akinek évi 60.000 fontos fizetés fejében 20 órányi szolgáltatást és tanácsokat kell nyújtania a vállalat számára.

JCB, Guardian

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


A korábban jól ismert Doosan márkanevet januárban Develonra változtatta az új tulajdonos. Megnéztük, milyen munkagépek kerültek az új brand alatt a piacra. A képen a novemberben bejelentett új átrakó látható.

Az elmúlt fél évben az abroncsgyártók nem fukarkodtak új típusok és méretváltozatok bejelentésével, ezekből válogattunk. A képen a Michelin Crossgrip abroncsa látható.

Számos hazai fejlesztés könnyítheti meg az építőiparban vagy az építőanyag gyártásban dolgozó szakemberek dolgát. Az elmúlt néhány hónap ígéretes hazai fejlesztéseiről olvashatnak. A képen hőszigetelő üveghab látható.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem

Brand Content Kft. 2022 ©