Egy milliárd dollár értékű támogatás az afrikai Nagy-tavak régiónak

Egy milliárd dollárt ad a Világbank az afrikai Nagy-tavak régióhoz tartozó országok fejlesztésére. A pénzből főleg vízerőművek épülnek és újulnak meg.

2013. május 24.

A Világbank egy milliárd dollár értékű támogatást hagyott jóvá Afrika egyik leghátrányosabb régiójának, a Nagy-tavak régió fejlesztésére - áll a szervezet közleményében. A támogatásból megvalósítható projektek része egy  340 millió dollár összértékű vízerőmű, amely a Ruanda és Tanzánia határfolyóján a Kagera folyón található Rusumo-vízesésnél építenének fel. A tervezett létesítmény kapacitása 80 MW lenne, és a két határország mellett még Burundinak is szolgáltat elektromos energiát.

Emellett 150 millió dollárból felújítanák a Ruanda és a Kongói Demokratikus köztársaság határán folyó Ruzizi folyón lévő Ruzizi I és II. elevezésű vízerőműveket is. A fejlesztésekből különösen Ruanda és Burundi profitálhat, hiszen így olcsó energiához juthat. Erre nagy szükségük van, hiszen a térségben nagyon fejletlen az országok energiaszállítási infrastruktúra. Ugyanígy a közutak építése is fejlesztésre szorul.

Ennek érdekében a maradék összeget legfőképp infrastrukturális fejlesztésekre fordítják, illetve különböző egészségügyi és a szegénység csökkentését elősegítő célokra.

A célokkal az Afrikai Fejlesztési Bank is egyetért, korábban már hírt adtunk róla, hogy a a szervezet egy átszámítva 115 millió eurós hitel hagyott jóvá, a szintén a térségben található Kenyában egy szélerőműpark építésére.

(A kép forrása a freedigitalphotos.net)

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


Iparági együttműködések. Partnerségek, melyeket nagy gépgyártók kötöttek kisebb, nagyobbrészt a szektoron kívülről jövő szereplőkkel. Teszik ezt annak érdekében, hogy lépést tudjanak tartani az iparág jövőjét meghatározó trendekkel.

Korszakváltás. A csepeli Szabadkikötőben működő MAHART Container Center 2025-ben jelentős technológiai ugrást hajtott végre: a terminál új, SANY gyártmányú, sínre szerelt portáldaruval (RMG – rail-mounted gantry) váltotta le az 53 éves GANZ-berendezést.

Piros pont a jóknak. Évtizedek óta ismeri el a legjobb termékeket előállító szakemberek munkáját a Red Dot dizájndíj. A nemzetközi szakmai zsűri által kiosztott rangos német díj nemcsak a fogyasztási cikkek, hanem a műszaki berendezések, járművek és építőgépek világában is mérvadó.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Hozzászólási szabályzat Süti beállítások

Brand Content Kft. 2022 ©