Stabil árbevétel mellett növelte eredményét a Market

Immár sorozatban harmadik éve 300 milliárd forint feletti árbevétellel zárta az évet a Market Építő Zrt.

2025. május 06.

Immár sorozatban harmadik éve 300 milliárd forint feletti árbevétellel zárta az évet a Market Építő Zrt., miközben növelni tudta eredményességét – derül ki a vállalat független könyvvizsgáló által hitelesített 2024-es pénzügyi beszámolójából. A piacvezető magasépítő cég sikerének hátterében az évről évre zajló, tudatos hatékonyságnövelés, az innováció, az adatalapú gazdálkodás és a fenntarthatóság iránti elkötelezettség áll, amelynek köszönhetően a vállalat az ötéves környezeti stratégiai céljai közül többet idő előtt teljesített. A Market stabil piaci pozícióját mutatja, hogy bevételeinek döntő többsége, mint eddig is, a versenypiaci megrendelésekből származik.

2024-ben nettó 307 milliárd 407 millió forintos árbevételt és 30 milliárd 513 millió forintos adózott eredményt ért el a Market Építő Zrt., megerősítve ezzel több mint másfél évtizedes piacvezető pozícióját a magasépítésben. Az építőipari tevékenység csoportszintű konszolidált forgalma ennél magasabb közel 10%-kal. A vállalat ezt a teljesítményt kihívásokkal teli gazdasági környezetben érte el, bizonyítva működésének stabilitását és alkalmazkodóképességét. Az eredményesség növekedése elsősorban a belső folyamatok tudatos, évről évre történő optimalizálásának, a szigorú költséggazdálkodásnak, az adatalapú működés kiterjesztésének és a LEAN-szemlélet alkalmazásának köszönhető.

A Market továbbra is elkötelezett a folyamatos fejlődés és az innováció iránt. A cég az iparágban elsőként, 2024-ben pedig már a harmadik alkalommal adott ki fenntarthatósági jelentést. Dedikált környezetvédelmi és ESG szakmai csoportok, BIM-menedzsment, valamint BI-adatelemző csapat és innovációs osztály segítik a fenntarthatóbb működést. Ennek kézzelfogható eredményeként 2019-hez képest jelentősen csökkent a vállalat ökológiai lábnyoma.

A Market Építő Zrt. generálkivitelezőként közel 30 éve a magyar magasépítési piac szereplője. Tevékenységének súlypontja hagyományosan a szabadpiacon van, amit a 2024-es adatok is alátámasztanak: a vállalat árbevételének döntő része, közel 80%-a a versenyszférából származik. A Market portfóliójában továbbra is az ipari, logisztikai beruházások dominálnak, amelyeket kiegészítenek jelentős, iroda-, lakó- és szállodaépítési projektek, valamint sport- és egyéb közintézményi fejlesztések.

A pénzügyi beszámoló adatai – mint a javuló tőkeerősség, a stabil likviditás és a növekvő jövedelmezőségi mutatók – a vállalat megbízható működését és pozitív jövőképét erősítik. A Market Építő Zrt. a 2024-es eredményekre építve, erős alapokkal és a folyamatos fejlődés iránti elkötelezettséggel néz szembe a következő időszak kihívásaival.

Market Zrt. sajtóközlemény

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


Törő és osztályozógépek. Történet, gyártók és a magyar piac.

Bauma 2025: "az "iparág szívdobbanása". A szakma legnagyobb seregszemléje Münchenben.

Az építésgazdaság problémái. Az ÉVOSZ felmérése és javaslatai.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Hozzászólási szabályzat Süti beállítások

Brand Content Kft. 2022 ©