Jelentős fordulat volt 2016-ban a lakáspiacon

Tartós növekedés várható a lakásépítési piacon, vélekedik Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.

2017. április 07.

Míg 2014-2015-ben hét-nyolcezer új lakás épült, 2016-ban több mint két és félszeresére, 31 559-re emelkedett a kiadott építési engedélyek száma és csaknem 10 ezer, az előző évinél 31 százalékkal több új lakás épült.  A miniszter szerint ezek a trendek folytatódni fognak, idén jóval 10 ezer felett lesz az épített lakások száma. A hitelezés terén is megfordult a trend, míg 2008 és 2014 között drámai mértékben visszaestek a háztartásoknak nyújtott lakáscélú hitelek, 2016-ban már 468 milliárd forint lakáscélú hitelt vettek fel a háztartások.

Az építőipari árak - részben a bérek emelkedése miatt - az elmúlt egy évben 20-25 százalékkal emelkedtek a tervezési árakhoz képest. Az építőiparban időnként már érezhető a kapacitáshiány. Az uniós pályázatok révén megvalósuló fejlesztések, az állami egészségügyi és sportcélú beruházások jelentős kapacitásokat kötnek le, a modern városok program keretében több mint 1300 milliárd forint értékű fejlesztés valósul meg - ismertette a miniszter.

Varga Mihály szerint a magyar gazdaság legfőbb kihívása a következő egy-másfél évben az lesz, hogy lesz-e elegendő kapacitás a tervezett fejlesztések és beruházások megvalósításához. Ennek feltétele többek között a szakképzés átalakítása, a hiányszakmák választásának nagyobb ösztöndíjjal való ösztönzése.

Forrás : MTI
 

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


Iparági együttműködések. Partnerségek, melyeket nagy gépgyártók kötöttek kisebb, nagyobbrészt a szektoron kívülről jövő szereplőkkel. Teszik ezt annak érdekében, hogy lépést tudjanak tartani az iparág jövőjét meghatározó trendekkel.

Korszakváltás. A csepeli Szabadkikötőben működő MAHART Container Center 2025-ben jelentős technológiai ugrást hajtott végre: a terminál új, SANY gyártmányú, sínre szerelt portáldaruval (RMG – rail-mounted gantry) váltotta le az 53 éves GANZ-berendezést.

Piros pont a jóknak. Évtizedek óta ismeri el a legjobb termékeket előállító szakemberek munkáját a Red Dot dizájndíj. A nemzetközi szakmai zsűri által kiosztott rangos német díj nemcsak a fogyasztási cikkek, hanem a műszaki berendezések, járművek és építőgépek világában is mérvadó.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Hozzászólási szabályzat Süti beállítások

Brand Content Kft. 2022 ©