Hazai kórházfelújítások

Egerben, Zalaegerszegben és Budapesten is indulnak vagy kezdődnek meg hamarosan egészségügyi intézmények rekonstrukciói.  

2018. augusztus 14.

Egerben, Zalaegerszegben és Budapesten is indulnak vagy kezdődnek meg hamarosan egészségügyi intézmények rekonstrukciói.

Eger - Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet

Csaknem 600 millió forintos fejlesztést valósított meg az idén az egri Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet. Az uniós támogatások mellett jelentős, 200 millió forintot meghaladó összeget saját forrásból használt fel a kórház a betegellátás javítására.

A belgyógyászati tömbben, valamint az MR- és DSA-vizsgálatok helyiségeiben bővítették a klímarendszert. Mindezek mellett korszerűsítik a légtechnikai rendszert a reumakórházban és a gyógyfürdőben.

Jelentős költségmegtakarítást eredményező napelem-beruházást is megvalósítottak 138 millió forint ráfordítással.  A nővérszállót 400 millió forintból újítják fel, a kivitelezés 2019-ben indulhat el.

Emellett kialakítanak és eszközökkel szerelnek fel egy úgynevezett skill labort is. Erre 180 millió forint uniós forrás áll rendelkezésre; a kivitelezőt hamarosan kiválasztják.

Virágok az egri Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet udvarán

Zalaegerszeg - Zala Megyei Szent Rafael Kórház

Augusztus elején megkezdődött és a tervek szerint január végéig befejeződik Zalaegerszegen a kórház régi épületének csaknem három éve félbemaradt rekonstrukciója, amelyre 2,3 milliárd forintot fordítanak.

Az összesen 6,1 milliárd forintos beruházás keretében már korábban elkészült az új szívcentrum 3,8 milliárd forintos költséggel. A régi épület felújítása 2015 végén leállt, ennek 2,3 milliárd forintba kerülő munkálatai végül indulhattak újra a napokban.

Az újból kiírt közbeszerzési pályázatot a zalaegerszegi ZÁÉV Zrt. nyerte el. A rekonstrukciós munkák befejezési határideje 2019. január 31. A felújítás után a külső, pózvai telephelyről minden magas diagnosztikai vagy sürgősségi ellátást igénylő ellátás a központi telephelyre kerül, így a pulmonológia és a kardiológiai rehabilitációs részleg is. Ezen felül a diagnosztikai épület harmadik szintjét is felújítják, ahol a ma még ideiglenes helyeken végzett adminisztrációs feladatoknak alakítanak ki irodákat.

A 6,1 milliárd forintos teljes beruházás része egy mintegy 300 millió forintos eszközfejlesztés is, amit szintén csak most tudnak megvalósítani. Ennek részeként két korszerű műtőasztal érkezett a kórházba, a betegbiztonságot és a személyzet munkakörülményeit egyaránt javító további eszközöket pedig még ebben a hónapban szállítják.

A kivitelező, a ZÁÉV Zrt. július végén írta alá a kivitelezésre vonatkozó szerződést, ezt követően pedig a munkaterületet is átvették. A rekonstrukciós munkák keretében 800 négyzetméternyi irodahelyiséget alakítanak ki, a gyógyítást szolgáló épületrészben összesen közel 6000 négyzetméternyi területen dolgoznak, de a ma még lezárt udvari rész rendezését is elvégzik jövő januárra.

Budapest - Jahn Ferenc Kórház 

Több mint 2,5 milliárd forintos fejlesztési forrást biztosít a Jahn Ferenc Kórház részeként működő pesterzsébeti, Ady Endre utcai szakrendelő fejlesztésére a kormány. A pesterzsébeti intézményben 24 szakrendeléssel és 2 gondozóval látják el a betegeket, többnyire két műszakban. A szakrendelő vonzáskörzetébe több mint 80 ezer ember tartozik, azonban a kardiológiai szakrendelésnek 316 ezer ember ellátását kell biztosítania. A szakrendelőben tavaly csaknem 192 ezer esetet láttak el.

Az intézmény építészeti-műszaki fejlesztését alapvetően az indokolja, hogy az átfogó felújítás az elmúlt 50 évben elmaradt. A külső hőszigetelésen és a nyílászárók cseréjén túl mindössze kisebb, karbantartó jellegű, az alapközműveket nem érintő felújításokat végeztek. Az eszközpark átfogó fejlesztése lehetővé teszi a meglévő járóbeteg-szakellátások színvonalának javítását, valamint új ellátások megjelenését.

A tervezett fejlesztés legfontosabb elemeit ismertetve felsorolták az épület átfogó felújítását, villamos-, cső- és csatornahálózatának teljes cseréjét, központi légtechnika kialakítását, a szakrendelések orvosi műszereinek korszerűsítését. A fejlesztés eredményeként az orvostechnikai eszközök átlagéletkora a jelenlegi 16,59 évről 1,31 évre csökken. 

A fejlesztések végrehajtásának irányítását és a szükséges közbeszerzési eljárások lebonyolítását a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet fenntartója, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ végzi.

Forrás: MTI

Fotó: Mfkh.hu

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


A korábban jól ismert Doosan márkanevet januárban Develonra változtatta az új tulajdonos. Megnéztük, milyen munkagépek kerültek az új brand alatt a piacra. A képen a novemberben bejelentett új átrakó látható.

Az elmúlt fél évben az abroncsgyártók nem fukarkodtak új típusok és méretváltozatok bejelentésével, ezekből válogattunk. A képen a Michelin Crossgrip abroncsa látható.

Számos hazai fejlesztés könnyítheti meg az építőiparban vagy az építőanyag gyártásban dolgozó szakemberek dolgát. Az elmúlt néhány hónap ígéretes hazai fejlesztéseiről olvashatnak. A képen hőszigetelő üveghab látható.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem

Brand Content Kft. 2022 ©