Idén indul az Olof Palme Ház felújítása

Decemberben kezdődik az Olof Palme Ház átfogó műemléki felújítása után az épület kiállítóhelyként, kulturális közösségi térként nyílik meg Millenium Háza néven.

2017. november 20.

Decemberben kezdődik az Olof Palme Ház átfogó műemléki felújítása a Liget Budapest projekt keretében; az épület kiállítóhelyként, kulturális közösségi térként nyílik meg Millenium Háza néven 2019-ben.

Az 1885-ös Országos Általános Kiállításra, eredetileg Műcsarnoknak épült ház az utóbbi évtizedekben egyre rosszabb állapotba került, felújítása ezért halaszthatatlanná vált. A csaknem 3 milliárd forintos projekt során az eredeti tervek alapján újítják fel az épületet: eltávolítják az oda nem illő beépítéseket, visszaállítják az eredeti, Hermina út felőli főbejáratot és pótolják a homlokzat hiányzó majolikaelemeit. A régi-új főbejárat elé, a most ott álló betonfalak helyén impozáns rózsakert létesül - árulta el.

A tervek szerint a Millennium Házában több száz négyzetméteren várja majd a látogatókat a főváros aranykorát bemutató állandó kiállítás, amely egy óriási, több mint 100 négyzetméteres, több ezer házat ábrázoló városmakett és az ahhoz kapcsolódó vetített képek segítségével idézi meg a századfordulós Budapestet. A tárlaton a látogatók szeme előtt elevenedik meg a 120 évvel ezelőtti Budapest: házaival, templomaival és hídjaival, az utcán sétáló emberekkel, a Dunán úszó hajókkal – valóságos, háromdimenziós makettként, valamint a hozzá kapcsolódó, kiterjesztett valóság (Augmented Reality - AR) technológiák segítségével életre keltett történetek virtuális világa révén.

2019-re már valóság lehet a tervek szerint - A felújított Olof Palme Ház látványterve

A legmodernebb eszközök segítségével élményszerűen válnak megismerhetővé a korszak legfontosabb történelmi és kulturális eseményei, jeles személyiségei, de a látogatók képet kaphatnak majd arról is, milyen volt a hétköznapi élet a századforduló idején a városban. Az épület másik oldalában a millenniumi hangulatot megidéző, kulturális rendezvényeknek otthont adó Millenium Kávéház nyílik majd meg. A Városliget egyik legszebb épülete egyedülálló homlokzati díszítést kapott, még a pirogránit előtti Zsolnay-technológiával; az előkészítő szakaszban ezért alapos kutatást végeztek. Szerencsére fennmaradt a kerámia- és dísztéglaelemek mintakönyve, így a ház korhű módon lesz helyreállítható.

A Millennium Háza az átfogó, a park zöldfelületét érintő és jelentősen gyarapító parkrehabilitációt és a ligeti intézményhálózat megújítását követően az új Városliget egyik ékköve lesz a tervező szerint. A Ház egyben jelképe a Liget Budapest célkitűzéseinek: a tradíciót óvó, a park és a művészetek kapcsolatát integráló, a legkorszerűbb múzeumi bemutatási technikákat alkalmazó tudás- és élményközpontnak biztosít majd teret a Liget egyik legpatinásabb épülete.

Az 1250 négyzetméter alapterületű épület a Műcsarnok számára kicsinek bizonyult, utána azonban soha nem tudta megtalálni igazi funkcióját, az utóbbi évtizedekben pedig az állagmegóvásra sem fordítottak kellő figyelmet a fenntartói. A beruházás kivitelezési szerződését kedden írják alá az Épkar Zrt-vel, majd a kivitelezésre 14 hónapot szánnak, ez után rendezik be a kiállítást, amely 2019-től fogadja a látogatókat. Az Olof Palme Ház nevét valószínűleg nem változtatják meg, benne azonban a Millenium Háza működik majd.

Forrás: MTI, Liget Budapest

Fotó: Liget Budapest

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


Lapunk ezúttal is megkérdezte az építőgép forgalmazó és gépkölcsönző szektorban működő nagyvállalatok vezetőit, hogyan értékelik az elmúlt évet és mit várnak 2024-től. 

A világ legjelentősebb építőipari gépkiállításai közül messze az INTERMAT az, amelyik a leghosszabb múltra tekint vissza.Előzetes körkép és gyártói információk. 

2024. évi várakozások az építőiparban. ÉVOSZ: a rendelésállományt és a cégek véleményét figyelembe véve az építőipar 2024-ben a termelés csökkenésére készül.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Süti beállítások

Brand Content Kft. 2022 ©