Véget ért a Városligeti Műjégpálya felújítása

Befejeződött a Városligeti Műjégpálya és épületegyütteseinek teljes rekonstrukciója, a munkák összesen 4,7 milliárd forintba kerültek.

2013. december 09.

Befejeződött a Városligeti Műjégpálya és épületegyütteseinek teljes rekonstrukciója, a munkák összesen 4,7 milliárd forintba kerültek.

A Városligeti Műjégpálya mintegy 4,7 milliárd forintos fejlesztése 3,3 milliárd forintos uniós támogatással valósult meg. A felújítás utolsó fázisában az erős- és gyengeáramú szerelések, valamint egyéb gépészeti munkálatok fejeződtek be. Ezzel az eddigi kilencezer négyzetméter vízterület helyett - az újonnan épült hokipályával együtt - ma már több mint 15 ezer négyzetmétert használhatnak a látogatók.

A 2008-as támogatási szerződésben foglaltak szerint az épület első átadási határideje 2010. december 31. volt. Időközben azonban csődbe ment a felújítás korábbi kivitelezője, a Hérosz Zrt., így be kellett fejezni az általuk vállalt, de el nem végzett munkarészeket is.

városliget 01

A Vajdahunyad vára a Városligetben 2013. december 6-án (MTI) - a területtel más tervei is vannak a kormánynak

A projekt során a II. világháborúban lerombolt neobarokk épület északi részét újraépítették, a létesítmény többi részét teljes egészében restaurálták, új kiszolgálóhelyiségek, köztük étterem, büfé, öltöző, valamint a kölcsönzőben több mint ezer új korcsolya is várja a látogatókat. A megújult műjégpályán péntek estig táncshow, B. Tóth László zenéi és kvízjáték várta az érdeklődőket.

Forrás: MTI A kép forrása az MTI, Fotó: Koszticsák Szilárd

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


Lapunk ezúttal is megkérdezte az építőgép forgalmazó és gépkölcsönző szektorban működő nagyvállalatok vezetőit, hogyan értékelik az elmúlt évet és mit várnak 2024-től. 

A világ legjelentősebb építőipari gépkiállításai közül messze az INTERMAT az, amelyik a leghosszabb múltra tekint vissza.Előzetes körkép és gyártói információk. 

2024. évi várakozások az építőiparban. ÉVOSZ: a rendelésállományt és a cégek véleményét figyelembe véve az építőipar 2024-ben a termelés csökkenésére készül.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Süti beállítások

Brand Content Kft. 2022 ©