Új kulturális városközpont épül Kőbányán

Az Északi Járműjavító, amely egykor a kőbányai ipar zászlóshajója volt, hamarosan kulturális komplexumnak ad majd helyet. 

2018. március 13.

Kőbánya arculata jelentősen megújul azoknak a beruházásoknak köszönhetően, amelyek során ipari műemlékből kulturális városközpontot alakítanak ki, olyan intézményeknek adva otthont, mint a Magyar Állami Operaház új műhelyháza és a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum.

Az Északi Járműjavító, amely egykor a kőbányai ipar zászlóshajója volt, hamarosan kulturális komplexumnak ad majd helyet. 

A Magyar Állami Operaház az épületétől öt kilométeres sugarú körön belül keresett helyszínt a műhelyháznak, így találtak rá 2013 januárjában az Eiffel-csarnokra, amelyet az a Feketeházy János tervezett, akinek a nevéhez a szinte egyidős Operaház tetőszerkezete is kötődik.

A rövidesen megújuló Andrássy úti zenepalotában nincs próbaterem, sem zenekari öltöző, valamennyi raktárat bérelni kell, az operaházi színpadtechnika pedig 34 éves NDK-beli rendszer.

Az Eiffel-műhelyház legalább tíz funkciót tud majd betölteni: lesz benne egy 400 fős kamarajátszóhely és próbacentrum, valamint korszerű gyártóüzemet és raktárbázist alakítanak ki, így nyolc, különböző helyszíneken bérelt raktárat vált majd ki a 20 milliárd forint értékű díszletet őrző, új létesítmény.

A Kőbányai úti műhelyházban képzési központ és látogatóközpont létesül, és számos szolgáltatást - rendezvényhelyszín, jelmezkölcsönző, megbízásra díszlet- és jelmezgyártás - is nyújtanak majd itt.

Fontos a műhelyház rekreációs központ funkciója, ennek érdekében családi sétatér készül parkkal és játszótérrel, esténként pedig kulturális élmények várják majd a látogatókat a 20 milliárd forintból 2019-re megvalósuló Eiffel-bázison.

Az épülő Eiffel Műhelyház belülről 2018. február 13-án.

Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum

Kőbányán kap helyet az új Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum. Az intézmény új otthonául szolgáló, 30 ezer négyzetméteres Diesel-csarnokban a MÁV dízelmozdonyainak karbantartását végezték.

Az intézmény régi székhelye, a városligeti múzeumépület a világháborúban súlyos bombatalálatot kapott, majd sosem állították teljesen helyre, a mérete pedig már évtizedek óta elégtelen volt, emiatt például az Ikarus teljes gyártási történetéből egyetlen járművet sem sikerült megmenteni az utóbbi időkig.

A történelmi rekonstrukción áteső épület végül más funkciót kap, a Magyar Innováció Házaként újul meg, míg a Közlekedési Múzeum új helyszínt keresett, és ennek kiválasztása során Kőbánya rendkívül támogató volt. Az intézmény egy 2017 decemberében született kormánydöntésnek köszönhetően a belvárosból is könnyen megközelíthető, negyedóra alatt elérhető helyszínre költözhet, a Józsefváros és Kőbánya határán megújuló, barnamezős zónába.

A Közlekedési Múzeum nem "régi vasak gyűjteménye" lesz, hanem a magyar közlekedés történetét a jelenből kiindulva, élményszerűen mesélik el. Az Északi járműjavító területére költözik a múzeum raktárbázisa, de restauráló műhely és új könyvtár, illetve dokumentációs központ is létesül, miközben megindulhatott a gyűjtemény bővítése is.

Jelenleg a beruházás mesterterve készül, majd ezt követően írják ki az építészeti tervpályázatot. A tervezési munkának 2019 végéig kell lezárulnia, a projekt időtartama így várhatóan négy-öt év lesz.

Forrás: MTI

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


Lapunk ezúttal is megkérdezte az építőgép forgalmazó és gépkölcsönző szektorban működő nagyvállalatok vezetőit, hogyan értékelik az elmúlt évet és mit várnak 2024-től. 

A világ legjelentősebb építőipari gépkiállításai közül messze az INTERMAT az, amelyik a leghosszabb múltra tekint vissza.Előzetes körkép és gyártói információk. 

2024. évi várakozások az építőiparban. ÉVOSZ: a rendelésállományt és a cégek véleményét figyelembe véve az építőipar 2024-ben a termelés csökkenésére készül.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Süti beállítások

Brand Content Kft. 2022 ©