Minden, amit a tavalyi évről tudni akartunk

Az építőiari vállalkozások legnagyobb része az épületgépészetben tevékenykedik. A KSH átfogó tanulmányt közölt a tavalyi év építőipari helyzetéről.

2014. július 10.

A múlt év végén 93 292 regisztrált cég volt az építőiparban, 2,3 százalékkal kevesebb mint egy évvel korábban, a vállalkozások 30 százaléka épületgépészeti szereléssel foglalkozott.

A július 8-án megjelent Jelentés az építőipar 2013. évi teljesítményéről című KSH kiadvány számos fontos adatot szolgáltat a hazai építőiparral.

Építőipar - teljesítmény

Az építőipar termelése 1791 milliárd forintos értéke tavaly - több évig tartó visszaesés után - 9,5 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál. A növekedés ellenére azonban a termelés az ezredfordulón mért szint alatt maradt.

Az épületek építésének emelkedése az ipari beruházásoknak köszönhető, viszont a lakásépítés volumene tovább zuhant. Az egyéb építmények építését a - részben uniós támogatásból megvalósuló - út- és vasútfejlesztések növelték.

Az építőipar év végi - 878 milliárd forintos - szerződésállománya kétharmaddal magasabb volt a 2012-es év véginél, és az éves termelés csaknem felét tette ki.  

Érdemes böngészni az adatokat (illusztráció)
 
Fizetés, árak, GDP, foglalkoztatottság
 
Az építőipari átlagkeresetek - nettó 116 453 forint - továbbra is jelentősen, csaknem negyedével a nemzetgazdasági átlag alatt maradtak, az építőipar így a nemzetgazdasági ágak között az utolsók között van. Az építőipar termelői árai 2013-ban 1,9 százalékkal emelkedtek az előző évihez viszonyítva. Az építőipar Magyarország bruttó hozzáadott értékéhez (GDP) 2013-ban 3,4 százalékkal járult hozzá. A nemzetgazdasági súlya 1995 óta - folyó áron számítva - 3,7 és 5,6 százalék között változott, de 2006 óta folyamatosan csökken.
 
A nemzetgazdaságban alkalmazásban állók létszáma 2 millió 699 ezer fő volt a legalább 5 főt foglalkoztató szervezetek körében, ez 0,9 százalékos emelkedés az előző évihez képest. Ezen belül az építőiparban 108,3 ezer fő állt alkalmazásban. Az építőipar az itt működő nagyszámú – 5 főnél kevesebbet foglalkoztató – vállalkozásnak köszönhetően az összes foglalkoztatott létszámából 6,3 százalékkal részesedik. 
 
Kitekintés
 
Az Európai Unió országainak építőipari termelése az elmúlt évben – az azt megelőző évi 5,3 százalékos visszaesést követően – 2,2 százalékkal csökkent. Németországban 0,2 százalékkal mérséklődött, az Egyesült Királyságban 1,1 százalékkal nőtt a termelés. Magyarországot leszámítva a visegrádi országok mindegyikében visszaesett az építőipari termelés volumene: Csehországban 6,8, Lengyelországban 10,1, Szlovákiában pedig 5,3 százalék volt a csökkenés.

Forrás: MTI

Fotó: Thinkstockpohotos.com

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


Lapunk ezúttal is megkérdezte az építőgép forgalmazó és gépkölcsönző szektorban működő nagyvállalatok vezetőit, hogyan értékelik az elmúlt évet és mit várnak 2024-től. 

A világ legjelentősebb építőipari gépkiállításai közül messze az INTERMAT az, amelyik a leghosszabb múltra tekint vissza.Előzetes körkép és gyártói információk. 

2024. évi várakozások az építőiparban. ÉVOSZ: a rendelésállományt és a cégek véleményét figyelembe véve az építőipar 2024-ben a termelés csökkenésére készül.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem

Brand Content Kft. 2022 ©