Útfelújítások a Magyar Falu Program keretében

A Magyar Falu Program keretében országosan 89 helyen, 50 milliárd forint értékben, 250 kilométeren valósulhatnak meg teljes körű útfelújítási projektek.

2019. augusztus 05.

Az országos közút hálózaton 2010 óta összesen mintegy 5500 kilométernyi út újulhatott meg, csaknem 690 milliárd forint értékben. A felújítások a következő években is kiemelt prioritással folytatódnak, ugyanis a Magyar Állam központi, költségvetési forrásokból, a Magyar Falu Program keretében éves szinten 50 milliárd forint értékben indított el olyan útfelújítási programot, amely elsősorban a mellékutak helyreállítását célozza meg. Ezzel a vidék népességmegtartó képessége szempontjából kiemelten fontos összekötő- és bekötőutak rendbetételére lesz lehetőség.

A Magyar Falu Programban szereplő beruházások első ütemében összesen 89 szakaszon vonulhatnak fel a kivitelezők, melynek során a következő hónapokban, az egyes projektek esetében, a munkák nagyságrendjétől függően 30-tól 180 napos átfutási idővel végezhetnek a szakemberek a teljes körű felújítási munkákkal csaknem 250 kilométernyi szakaszon. A projektek összértéke meghaladja a nettó 23 milliárd forintot. Az ország mind a 19 megyéjében lesznek útfelújítási munkák, a projekteket összefoglaló térkép és projektlista elérhető a Magyar Közút Nonprofit Zrt. weboldalán, a www.kozut.hu-n, ezen a linken: https://internet.kozut.hu/magyar-falu-program/

Általánosságban az egyes projekteknél elmondható, hogy a szükséges helyeken új alapréteget építenek be a szakemberek, a lokálisan teherbírását vesztett felületeken a rossz burkolatot elbontják és új teherbíró pályaszerkezetet építenek be a kivitelezők. A pályaszerkezet cseréket követően kiegyenlítő réteg beépítésével a meglévő burkolat egyenetlenségei kerülnek megszüntetésre, majd erre a felületre új kopóréteget terítenek. A szakemberek az út menti területeken is elvégzik a szükséges munkákat, például az árkok tisztítását, a vízelvezetést is helyreállítják, új közlekedési táblákat helyeznek ki és a projekt végén az új kopórétegre természetesen új burkolati jelek is kerülnek.

 

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. sajtóközleménye, 2019. augusztus 5.

 

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


A korábban jól ismert Doosan márkanevet januárban Develonra változtatta az új tulajdonos. Megnéztük, milyen munkagépek kerültek az új brand alatt a piacra. A képen a novemberben bejelentett új átrakó látható.

Az elmúlt fél évben az abroncsgyártók nem fukarkodtak új típusok és méretváltozatok bejelentésével, ezekből válogattunk. A képen a Michelin Crossgrip abroncsa látható.

Számos hazai fejlesztés könnyítheti meg az építőiparban vagy az építőanyag gyártásban dolgozó szakemberek dolgát. Az elmúlt néhány hónap ígéretes hazai fejlesztéseiről olvashatnak. A képen hőszigetelő üveghab látható.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem

Brand Content Kft. 2022 ©