Speciális labor épült fel Miamiban

A világ legnagyobb hurrikánszimulátorát építette fel a Miami Egyetem. Javítani akarják az előrejelzések pontosságát. Összefoglaltuk a lényeget.

2015. május 13.

A világ legnagyobb hurrikánszimulátorát építették fel a Miami Egyetemen, a szakemberek azt remélik, hogy kísérleteikkel javíthatják az előrejelzések pontosságát.
 
A Miami Egyetem Rosenstiel Tengeri és Légkörkutató Iskolájának szél- és hullámgépezete egy óriási akváriumhoz hasonlít, amelyben nincsenek halak. A SUSTAIN (SUrge-STructure-Atmosphere INteraction Facility) elnevezésű szimulátor építésének költsége 15 millió dollár volt, az épületé, amely magában foglalja a gépezetet, 47 millió dollár.
 
A 23 méter hosszú, 6 méter széles és 2 méter mély akváriumban 144 ezer liter víz van, mind tengervízzel, mind folyóvízzel képes működni. Motorja 1700 lőerős. A szimulátor hatszor nagyobb a korábbi hasonló szerkezeteknél, 5-ös erősségű - 251 kilométer/órás - forgószelet is elő tud idézni."A SUSTAIN fő feladata az lesz, hogy javítsuk általa a hurrikánok erősségének előrejelzését. Az elmúlt húsz évben ugyan egyre jobbak lettek az előrejelzések, egyetlen dolog nem javult, a hurrikánok erősségének előrejelzése" - mondta Brian Haus, a program tudományos felelőse.

A létesítmény látványterve

Nem egyszerű a hurrikánkutatás
 
A 2005-ös Wilma nevű hurrikán Mexikó fölött órák alatt 2-esből 5-ös erősségűvé fejlődött, mely megnehezítette az előrejelzők munkáját. A Wilma az Alanti-óceán fölött képződött hurrikánok eddigi legerősebbje volt, több tucat embert megölt és több százmillió dollár anyagi kárt okozott. A Wilma és az ugyancsak 2005-ös, még több emberéletet és anyagi kárt okozó Katrina hurrikán késztette  a kutatókat arra, hogy módot találjon a szélviharerősség fizikájának jobb megismerésére és annak megértésére, hogy a meleg óceán miként növeli egy hurrikán erősségét. 
 
A tudósok a szimulátortól azt is remélik, hogy jobban megértik, miként okoz károkat a tengerpart menti lakóházakban és épületekben a hurrikán. Ez azért fontos, mert építési szabályzataink a tengerparti körzetekben semmilyen valós adatokra nem épülnek e tekintetben.
 
Miami számos viharkutató intézet központja, itt van az amerikai Nemzeti Hurrikán Központ, az Országos Oceanográfiai és Légköri Hivatal (NOAA) hurrikánkutató részlege, valamint a Floridai Nemzetközi Egyetem, amely szintén foglalkozik forgószélkutatással. A NOAA és az amerikai légierő rendszeresen küld repülőgépeket a hurrikánok szemébe, ahol a pilóták ejtőernyős szondákat dobnak ki a hurrikánerősség változásának mérésére az óceán felett.

Fotó: Everitas.univmiami.net

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


Lapunk ezúttal is megkérdezte az építőgép forgalmazó és gépkölcsönző szektorban működő nagyvállalatok vezetőit, hogyan értékelik az elmúlt évet és mit várnak 2024-től. 

A világ legjelentősebb építőipari gépkiállításai közül messze az INTERMAT az, amelyik a leghosszabb múltra tekint vissza.Előzetes körkép és gyártói információk. 

2024. évi várakozások az építőiparban. ÉVOSZ: a rendelésállományt és a cégek véleményét figyelembe véve az építőipar 2024-ben a termelés csökkenésére készül.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Süti beállítások

Brand Content Kft. 2022 ©