Norvégiában épül a világ legmagasabb fából készült épülete

Idén ősszel költözhetnek majd be az új lakók az ország nyugati részén található Bergen városában lévő 62 lakásos, 14 szintes házba.

2015. május 29.

A Norvégia nyugati partvidékén fekvő Bergenben épül a világ legmagasabb fából készült épülete. Ősszel költözhetnek majd be az új tulajdonosok a 62 lakásos, 14 szintes házba, amely "A fa" nevet kapta.

A Norvégia második legnagyobb városának központjában, a Puddefjord hídnál álló épület 51 méter magas, ami 19 méterrel több mint a jelenlegi csúcstartó fából készült épület, az ausztráliai fővárosban, Melbourne-ben álló tízemeletes, 32 méteres ház.

A ház látványterve

A norvég mezőgazdasági és élelmiszeripari minisztérium közleménye szerint az épületet modulokból építették, szerkezete ragasztott laminált faszerkezet, hivatalos nevén glulam. Ez a technológia igen környezetbarát, mivel megújuló alapanyagokat használ fel.

Számos magas épületet terveztek már fából Kanadában, Ausztriában, Norvégiában és Svédországban, de a bergeni az egyetlen, amelyet felépítettek. Lehet, a norvég ház nem sokáig tartja majd a rekordot ugyanis a tervek szerint jövő tavasszal kezdik építeni Bécs Seestadt Aspern nevű új városrészében a világ legmagasabb faházát. A 84 méter magas, 24 emeletes épületben egy szálloda, irodák, bérlakások, étterem és wellnessközpont is helyet kap.

A 2018-ra elkészülő épület a HoHo nevet viseli, ami a a német holz (fa) és hoch (magas) szavak rövidítéséből adódik. Más kérdés, hogy ténylegesen a magasház háromnegyede lesz fából, csupán az építőanyagok negyedét teszik ki egyéb anyagok.

Fotó: Sciencenordic.com

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


A korábban jól ismert Doosan márkanevet januárban Develonra változtatta az új tulajdonos. Megnéztük, milyen munkagépek kerültek az új brand alatt a piacra. A képen a novemberben bejelentett új átrakó látható.

Az elmúlt fél évben az abroncsgyártók nem fukarkodtak új típusok és méretváltozatok bejelentésével, ezekből válogattunk. A képen a Michelin Crossgrip abroncsa látható.

Számos hazai fejlesztés könnyítheti meg az építőiparban vagy az építőanyag gyártásban dolgozó szakemberek dolgát. Az elmúlt néhány hónap ígéretes hazai fejlesztéseiről olvashatnak. A képen hőszigetelő üveghab látható.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem

Brand Content Kft. 2022 ©