Évtizedekig is tarthat a brit parlament tatarozása

Fontmilliárdokba kerülhet és évtizedekig elhúzódhat a brit parlament világhírű épületegyüttesének egyre sürgetőbb teljes felújítása. Mutatjuk a lényeget.

2015. június 18.

Fontmilliárdokba kerülhet és évtizedekig elhúzódhat a brit parlament világhírű épületegyüttesének egyre sürgetőbb teljes felújítása.

A parlament megbízásából független szakértők által összeállított, csütörtökön ismertetett becslés szerint ha a westminsteri törvényhozás két házának képviselői nem hajlandók időlegesen kiköltözni a viktoriánus éra fénykorában emelt, egyre leromlottabb állapotba kerülő műemléképületből, a renoválás 5,7 milliárd fontba (2500 milliárd forintba) kerülne, és minimum 25 évig, de akár 40 évig is eltarthat, bár a legvalószínűbb időtartam ebben az esetben 32 év lenne.

A szakértői jelentés szerint ha az alsóház képviselői és a Lordok Házának főrendi tagjai vállalnák az időleges költözést, a külső-belső tatarozást hat év alatt el lehetne végezni és 3,5 milliárd fontból (1600 milliárd forintból) meg lehetne úszni. A köztes megoldás - vagyis az, hogy először az alsóház, utána a Lordok Háza költözne - a szakértői bizottság becslése szerint 9-14 évi felújítási időt jelentene 3,9 milliárd fontos költséggel.

A brit parlament lehetséges ideiglenes működési helyszínei között felmerült a II. Erzsébet királynőről elnevezett londoni konferenciaközpont, amely a parlamenttől kétpercnyi gyaloglásra van, de a szakértők szerint használható lenne a 2012-es londoni nyári olimpiai játékok kelet-londoni sportkomplexumának hatalmas médiaközpontja, a manchesteri városháza vagy a birminghami könyvtár épülete is.

A parlament felújítása egyre sürgetőbb az immár jól látható külső sérülések mellett komoly statikai, egészségügyi és tűzbiztonsági problémák miatt is. A Temze mocsaras partjára emelt épületegyüttes bizonyos helyeken süllyed, a szigetelés sok helyütt rákkeltő azbesztet tartalmaz és teljesen ki kell cserélni a régi villanyvezeték-hálózatot is.

A legnagyobb problémát a statikusok szerint a süllyedés okozza, amelyet súlyosbítanak az elmúlt évtizedek felszín alatti nagyszabású munkálatai. A parlament alatt két metróvonal és egy nagy átmérőjű szennyvízgyűjtő csatorna húzódik, emellett a képviselők számára épült egy mélygarázs is. Ezeknek már látható következményei is vannak. Az 1858-ban felépült, 97 méter magas világhírű óratorony, a Big Ben - hivatalos nevén Erzsébet-torony - legmagasabb pontján immár 43 centiméternyi hajlást mutat, a torony dőlésszöge északnyugat felé 0,26 fok és ez bizonyos távolságról most már szabad szemmel is észlelhető.

Fotó: Kolozsvariradio.ro

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


Lapunk ezúttal is megkérdezte az építőgép forgalmazó és gépkölcsönző szektorban működő nagyvállalatok vezetőit, hogyan értékelik az elmúlt évet és mit várnak 2024-től. 

A világ legjelentősebb építőipari gépkiállításai közül messze az INTERMAT az, amelyik a leghosszabb múltra tekint vissza.Előzetes körkép és gyártói információk. 

2024. évi várakozások az építőiparban. ÉVOSZ: a rendelésállományt és a cégek véleményét figyelembe véve az építőipar 2024-ben a termelés csökkenésére készül.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Süti beállítások

Brand Content Kft. 2022 ©