Elindult a parkolóház építése a Liszt Ferenc-repülőtéren

November végén ünnepélyes keretek között indult a mintegy 13 milliárd forintos beruházás a hazai légikikötőnél. A repülőtér forgalma folyamatosan növekszik.  

2018. november 27.

November végén ünnepélyes keretek között indult a mintegy 13 milliárd forintos beruházás a hazai légikikötőnél. A repülőtér forgalma folyamatosan növekszik.

Parkolóház

Megkezdődött a hatszintes parkolóház építése a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, a tereprendezési munkákkal egyidejűleg tartották meg az első ünnepélyes kapavágást november 23-án.

Az új épület 2020 második negyedévében készülhet el, 2500 jármű parkolását biztosítja majd, a repülőtér környéki teljes parkolókapacitás ezzel mintegy 7000 férőhelyre emelkedik. Az épület földszintjén kapnak majd helyet az autóbérlő cégek, a parkolóházban elektromos autók töltését szolgáló állomások is lesznek.

Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója az ünnepségen azt mondta, 2013 óta megduplázódott a parkoló autók száma és éves szinten közel 1 millió autó parkol a repülőtéren, ezért is fontos, hogy növeljék a kapacitást.

Eddig a hosszútávú parkolókat fejlesztették, mintegy 4500 helyet adtak át, most a rövid távú parkoló kapacitást is bővítik a parkolóház építésével, amelynek bekerülési költsége 40 millió euró, mintegy 13 milliárd forint.

A parkoló épületét az indulási és érkezési szinttel is modern utashidak kötik majd össze, a buszoknak a szálloda felőli oldalon saját parkolót építenek ki. A parkolóház első emeletén XXL-méretű parkolókat alakítanak ki,  két szint csak rövidtávú, másik kettő pedig csak hosszútávú parkolóként üzemel majd.

A nagyobb utasigények miatt a ferihegyi repülőtéren egyébként már zajlik a 3-as terminál építésének előkészítése, a terveket még ebben az évben véglegesítik és a jövő évben megkezdődhetnek a munkálatok.

Sáray Zoltán, a KÉSZ Építő Zrt. vezérigazgatója, Stephan Schattney, a Budapest Airport műszaki igazgatója, Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója, Szlahó Csaba, Vecsés polgármestere, Manel Moreno, a Budapest Airport közúti előtér kereskedelmi szolgáltatások vezetője, Szűcs Lajos, a térség fideszes országgyűlési képviselője, Lévai István Zoltán, a XVIII. kerület alpolgármestere (Fidesz-KDNP) és Kam Jandu, a Budapest Airport kereskedelmi igazgatója (b-j) a Liszt Ferenc-repülőtéren épülő hatszintes parkolóház alapkőletételén 2018. november 23-án.

Rekordot döntött a cargo-forgalom

Rekordot döntött a cargo-forgalom októberben a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren – derült ki a Budapest Airport november közepén publikált adataiból.

A 13 313 tonna teheráru 22,9  százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, és ezzel az idei október minden idők legforgalmasabb hónapja volt a repülőtéren. Az év eleje óta 120 603 tonna volt a cargo-szektor teljesítménye, tavaly október óta pedig 144 017 tonnányi áru fordult meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

A Budapest Airport szeptemberben kezdte meg a Cargo City névre keresztelt árukezelő központ építését a 2A Terminálhoz közeli területen, Vecsés határában. A mintegy 10 milliárd forintos saját erőből finanszírozott beruházásban elsőként egy 20 000 négyzetméteres logisztikai raktárt, a hozzá kapcsolódó irodai központot, valamint egy 32 000 négyzetméteres beton előteret építenek, amelyen egyszerre két Boeing 747-8F típusú óriás teherszállító repülőgépet lehet párhuzamosan kiszolgálni. A beruházás várhatóan jövő év második felére készül el.

A légi teheráru szállításban kis tömegű, de nagy értékű termékeket kell gyorsan és biztonságosan teríteni a világpiacon. Ezek közé tartoznak a különleges szállítási körülményeket igénylő gyógyszerészeti termékek, az elektronikai ipar valamint a járműipari alkatrész beszállítók küldeményei.

A hagyományos cargo-légitársaságok mellett az idén nyáron egyszerre négy transzatlanti járat is az észak-amerikai piacokkal kötötte össze a magyar gazdaságot, New York, Toronto, Chicago és Philadelphia is elérhetővé vált. Az ezekbe a városokba közlekedő utasszállító repülőgépek alsó rakterében járatonként akár 10-12 tonna áru is útra kelhet az utasok poggyászai mellett.

A repültren egy év múlva  már a korszerű Cargo City területén tudják fogadni a kifejezetten légi teheráru szállításra szakosodott partnerek gépeit, mint a Cargolux, a Turkish Cargo, a Qatar Airways Cargo, az orosz AirBridgeCargo vagy az azerbajdzsáni hátterű Silkway Airlines.

Forrás: MTI

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


A korábban jól ismert Doosan márkanevet januárban Develonra változtatta az új tulajdonos. Megnéztük, milyen munkagépek kerültek az új brand alatt a piacra. A képen a novemberben bejelentett új átrakó látható.

Az elmúlt fél évben az abroncsgyártók nem fukarkodtak új típusok és méretváltozatok bejelentésével, ezekből válogattunk. A képen a Michelin Crossgrip abroncsa látható.

Számos hazai fejlesztés könnyítheti meg az építőiparban vagy az építőanyag gyártásban dolgozó szakemberek dolgát. Az elmúlt néhány hónap ígéretes hazai fejlesztéseiről olvashatnak. A képen hőszigetelő üveghab látható.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem

Brand Content Kft. 2022 ©