Egymilliomodik gépét ünnepelte a JCB

Látványos külsőségek között ünnepelte egymilliomodik gépének legyártását a brit JCB. Az elkészült gépek egyharmada az elmúlt hat évben gördült le a futószalagokról.

2013. május 03.

Egy ezüstre festett lánctalpas kotrógéppel ünnepelte az egymilliomodik gépének legyártását a brit építőgépgyártó, a JCB. A vállalat központjában, az angliai Rocesterben tartott ünnepségen ünnepélyes keretek között mutatták be a 22 tonnás JS220 típusú gépet, amely az 1945 óta működő vállalat egymilliomodik terméke.

A rendezvényre felállítottak egy 900 négyzetméteres képet is, mely a vállalat székházának 207 ablakát fedte be. A kép öt ember 50 órás munkájával készült el (a képen). Sir Anthony Bamford, a JCB elnöke az ünnepségen azt mondta: a JCB már 67 éve állít elő építőgépeket, hihetetlen, hogy az elkészült egymillió gép egyharmada az elmúlt hat évben gördült le a futószalagokról. Az egymilliós szám mérföldkő a cég történetében, mely az ott dolgozók közös sikere. Bamford szerint a várható fejlődés következtében a kétmilliomodik gépre nem kell ugyanennyi időt várni.

A cég folytatja az ünneplést, amibe a partnerei is bekapcsolódhatnak, hiszen a tervek szerint a vállalt történetének legnagyobb szabású termék konferenciáját fogja megrendezni Staffordshire-ban.

4222

(A kép forrása a www.jcb.co.uk)

 

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


A korábban jól ismert Doosan márkanevet januárban Develonra változtatta az új tulajdonos. Megnéztük, milyen munkagépek kerültek az új brand alatt a piacra. A képen a novemberben bejelentett új átrakó látható.

Az elmúlt fél évben az abroncsgyártók nem fukarkodtak új típusok és méretváltozatok bejelentésével, ezekből válogattunk. A képen a Michelin Crossgrip abroncsa látható.

Számos hazai fejlesztés könnyítheti meg az építőiparban vagy az építőanyag gyártásban dolgozó szakemberek dolgát. Az elmúlt néhány hónap ígéretes hazai fejlesztéseiről olvashatnak. A képen hőszigetelő üveghab látható.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem

Brand Content Kft. 2022 ©