bauma: a LiuGong erőt mutat

Hat új gép is megtalálható a LiuGong minden felhasználási területet lefedő, húsz gépből álló felhozatalában.

2019. március 19.

Az idei bauma kiállításon a LiuGong és a Dressta a legzordabb körülményekre szabott, strapabíró építőipari gépei közül húszat mutat be, melyek széles spektruma jól illusztrálja, hogy a két vállalat minden főbb felhasználási területet képes lefedni – így a bányászatot, zúzottkő-előállítást, bontást, anyagmozgatást, földmunkákat, út- és autópálya-építést, valamint a mezőgazdaságot is. A bauma 2019 szakkiállításon hat új gépük mutatkozik be,  melyek közt a Dressta két új bulldózere mellett megtalálható  bontó, homlokrakodó, kotró, gréder és villástargonca. 

ÚJ 950-ES BONTÓ

A kifejezetten nehéz bontási munkákhoz tervezett 950-es modell a LiuGong egyik újdonsága, melyet vevői igényfelmérések segítségével fejlesztettek a Kocurek UK vállalattal szoros együttműködésben. Az eddigi pozitív visszajelzések legnagyobb része a gép kedvezőbb stabilitását érintette, valamint az erősebb gémet, amellyel a 950-es akár 30 méteres magasságba is felnyúlhat, mialatt a tömegéhez képest igen nagy erőt képest kifejteni. Ezen kívül a csatlakozások kialakítása révén a normál eszközök és a nagy kinyúlású eszközök közti váltás legfeljebb 30 percet vesz igénybe. Az ezt lehetővé tevő moduláris csatlakozók több mint 20 éve vannak gyártásban, így az idők folyamán a megoldásnak 700-nál is több gépen volt lehetősége bizonyítani a 20 tonnástól egészen a 150 tonnás géposztályig. Ami a 950-es modellt illeti, a nagyobb kinyúlás és a nagytömegű szerszámok alkalmazásának lehetősége együttesen járulnak hozzá, hogy az adott munka gyorsabban elvégezhető legyen, miközben – bontógépről lévén szó – elsődleges fontosságot élvez a kezelő biztonsága és kényelme. A fülkét érintő változások közül kiemelkedik, hogy a szélvédő előtti védőrácsot és a tetőablakot ötrétegű laminált üvegre cserélték, és az utóbbi szélesebb is lett. Ennek eredményeképp a gépkezelő jobb kilátással rendelkezik munka közben. Köszönhetően a döntött fülkének, a jobb kilátásnak, illetve az alapfelszerelés részét képező, hátrafelé néző kamerának, a kezelő jobban összpontosíthat a feladatra.  

  • Üzemi tömeg: 64 320 kg
  • Maximális nettó teljesítmény: 282 kW (378 Le) 2.100-as percenkénti fordulatszámon
  • Maximális bontóelem-magasság: 30 m
  • Bontóelem maximális kinyúlása: 17 m
  • Maximális szerszámtömeg: 3.000 kg

 

Új 909 ECR kotró

Az új 909 ECR kotró jól illusztrálja a LiuGong  vevőközpontú gondolkodásmódját. A gépbérlettel foglalkozó brit ügyfelekkel szoros együttműködésben fejlesztett kis fordulósugarú gép teljesen új modell, amely egy meglévő rést hivatott lefedni az Egyesült Királyság dinamikusan bővülő gépbérleti piacán. Többek közt kiemelkedő stabilitásának köszönhetően az 909ECR igen sokoldalú eszközhordozó, azaz a szerelékek rendkívül széles skálájával szerelhető fel legyen szó akár útépítési feladatokról, akár belvárosi alkalmazásokról. 

  • Üzemi tömeg: 8.900 kg
  • Legmagasabb teljesítmény: 44 kW (59 Le) 2.200-as percenkénti fordulaton
  • Sztenderd kanál kapacitása: 0.28 m3
  • Maximális ásóerő: 63 kN
  • Maximális kinyúlás: 6.847 mm

 

ÚJ 890H HOMLOKRAKODÓ AZ EURÓPAI PIAC SZÁMÁRA

Ha nehéz munkakörülményekről van szó, a 890H képes beváltani a LiuGong „strapabíró” munkagépekkel kapcsolatos ígéretét. Komoly emelési feladatokat igénylő munkák esetén a 890H alacsonyabb fogyasztás mellett kínál nagyobb hatékonyságot – ehhez nagyban hozzájárul, hogy a Stage 4 normát teljesítő Cummins motor nagyobb teljesítményt nyújt alacsony fordulatszámon, mialatt nyomatékleadása is optimális. Ezzel párhuzamosan a power shift váltó és a kifinomult terhelésérzékelő hidraulikarendszer kettőse kiemelkedő felszakítóerőt, sebességet és mozgékonyságot eredményez. A hatékonyságot tovább növeli a LiuGong intelligens teljesítményszabályzó funkciója, amely a fékezésre gyakorolt jótékony hatása mellett a fogyasztást is alacsonyabban tartja. A fentiek mellett a 890H a gépkezelő biztonsága és kényelme tekintetében is előrelépést jelent, melynek része, hogy a fülke jobb levegőminőségét a korábbiaknál jobb porszűrő rendszer szolgálja.

  • Üzemi tömeg:  30.800 kg
  • Maximális bruttó teljesítmény: 276 kW (370 Le) 2.100-as percenkénti fordulatszámon
  • Kanálméretek: 4,5-9 m3
  • Billentési magasság: 3.330 mm
  • Felszakítóerő: 245 kN

 

ÚJ 4180D GRÉDER

A 4180D típusú gréder teljesen új modell a LiuGong kínálatában, amely tökéletes megtestesülése a vállalat géptervezési elveinek. A gyártó brit központú ipari tervezőcsapata a vevőkkel és üzemeltetőkkel szoros együttműködésben alkotta újra a hagyományos gréder koncepcióját. Az így megszületett gép kategóriájának legjobb, 324 fokos körkörös kilátásával rendelkezik, mely a különleges, ötoszlopos fülkekialakításnak köszönhető (ezt úgy érték el, hogy a korábbi kettő helyett csak egy C-oszlopot alkalmaztak). Teljesen új a fülke belseje is, amely élen jár mind kényelem, mind hatékonyság terén. A jobb súlyelosztás és nagyobb arányú újrahasznosíthatóság elérése érdekében a gyártó újfajta nagyszilárdságú anyagokat használt, míg a jobban hozzáférhető részegységek egyszerűbbé teszik a rutin karbantartási műveleteket, így csökkentve az állásidőt.  

  • Üzemi tömeg: 15.500 kg
  • Maximális nettó teljesítmény: 142 kW (193 Le) 2.200-as percenkénti fordulatszámon
  • Maximális vonóerő: 86 kN
  • Legnagyobb haladási sebesség: 42 km/h
  • Kés szélessége: 3.960 mm

 

ÚJ TD-25 DÓZER

Csakúgy, mint a TD-15, a TD-25 is teljesen új gép, amely jobb kilátással rendelkezik, ennek folytán biztonságosabb is lett. Ehhez a gyártó tolatókamerákat épített be, míg a fülkéhez 30%-kal több üveget alkalmazott. Az újfajta futóműkialakítás különleges kényelmet nyújt a gépkezelő számára, különösképp nehéz, sziklás talajon, ezzel párhuzamosan pedig a kategória legjobb vonóerejét és termelékenységét biztosítja. Fontos megemlíteni azt is, hogy a túlnyomásos fülkében összehasonlíthatatlanul kellemesebb lett a környezet. A LiuGong különös figyelmet fordított az ergonómiára, melynek köszönhetően nőtt a hatékonyság, illetve csökkent a gépkezelő igénybevétele, míg a felfüggesztést és a hidraulikarendszert érintő fejlesztések a zajszint és a vibráció mérséklésével teszik jobbá a munkakörülményeket.

  • Üzemi tömeg: 41,250 kg
  • Maximális nettó teljesítmény: 246 kW (330 Le) 2.000-es percenkénti fordulatszámon
  • Maximális vonóerő: 794 kN
  • Tolólap kapacitás: 9,6 m3 – 21 m3
  • Talajszaggató maximális behatolási mélysége: 760 mm (többkarmos);  1.700 mm (egykarmos)

 

ÚJ 2016A-T ELEKTROMOS VILLÁSTARGONCA

A LiuGong új 2016A-T típusú villástargoncája fejlett elektromos megoldásai révén lépett nagyot előre a hatékonyság, teljesítmény és gépkezelői kényelem terén. A LiuGong olyan eszközzel állt elő, amelyen 15%-kal nagyobb tér áll a vezető rendelkezésére. Emellett – a rutin karbantartási munkákat megkönnyítendő – javult a hozzáférhetőség is, például a 90 fokban nyitható motorburkolatnak köszönhetően, így a kezelő értékes idő takaríthat meg. A hajtáslánc megbízhatóságát a már bizonyított, kitűnő minőségű alkatrészek beépítése garantálja.

  • Meghajtás: elektromos
  • Vezérlés: AC
  • Teherközéppont: 500 mm
  • Teherbírás: 1.500 kg
  • Max. emelési magasság: 3.300 mm
  • Abroncs: tömör

Szöveg és fotók: LiuGong 

 

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


Lapunk ezúttal is megkérdezte az építőgép forgalmazó és gépkölcsönző szektorban működő nagyvállalatok vezetőit, hogyan értékelik az elmúlt évet és mit várnak 2024-től. 

A világ legjelentősebb építőipari gépkiállításai közül messze az INTERMAT az, amelyik a leghosszabb múltra tekint vissza.Előzetes körkép és gyártói információk. 

2024. évi várakozások az építőiparban. ÉVOSZ: a rendelésállományt és a cégek véleményét figyelembe véve az építőipar 2024-ben a termelés csökkenésére készül.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Süti beállítások

Brand Content Kft. 2022 ©