Az Ascendum Csoport veszi át a Volvo CE közép-európai üzemeltetését

Az vevőnek hosszú távú céljai vannak az üzlettel.

Atlas Copco kínai akvizíciója

Kínában szerez pozíciókat az Atlas Copco. A Shandong fúrógyártó vállalatban 75 százalék részesedést vásárolt.

Átépítenék a Kossuth téri volt MTESZ-székházat

Nemzetközi ötletpályázatot hirdetett az Országgyűlés Hivatala az egykori MTESZ-székház homlokzatának áttervezésére. Új külsőt kapna a szocreál épület.

Tesztelték a velencei gátrendszert

A gyakori tengerárakkal szemben fogja megvédeni az olaszországi Velencét a Mose gátrendszer. A 2016-ra elkészülő védmű zsilipjeit már tesztelik.

Derűlátó a Heidelberg

Jó évet zárt 2012-ben a Heidelberg Cement, és 2013-ra is pozitívak a vállalat kilátásai. A vállalat különböző régiós eredményei kiegyensúlyozták egymást.

Felújítják a Rudas fürdő déli szárnyát

Egymilliárd forintból újítják fel a patinás budai fürdő használaton kívüli déli szárnyát. Jövő ősszel már itt is szaunázhatnak a vendégek.

Gyengélkedik a Deutz

Jelentős csökkenést szenvedett a Deutz motorgyártó nettó árbevétele, a vállalat mégis bizakodó, és Kínára koncentrál.

Emlékházat épít a Holcim Lábatlanon

A 2013-ban bezárt Lábatlani Cementgyárnak állít emléket a városban felépülő emlékház. Utánajártunk a részleteknek.  

Speciális labor épült fel Miamiban

A világ legnagyobb hurrikánszimulátorát építette fel a Miami Egyetem. Javítani akarják az előrejelzések pontosságát. Összefoglaltuk a lényeget.

Építőanyag öko-kísérletek

Ezúttal egy érdekes kísérletről számolunk be olvasóinknak az Egyesült Arab Emirátusokban működő American University háza tájáról.

Gázvezeték-építési körkép

Több ország között átadtak vagy elkezdtek építeni gázvezetéket az elmúlt napokban, a cél mindenhol a diverzifikálás. Gázvezeték-építési körkép a világból.

Nádból készült öko építőanyagot mutatott be egy magyar cég

Szigetelésre is alkalmas öko építőelemet fejleszett ki a Rapidsil System Kft.. Pályázati pénzt nyertek a gyártási technológia kidolgozására.

Paradigmaváltás kellene a cementiparban

Növelni kellene az újrahasznosított fűtőanyagok arányát a cementgyártásban - figyelmeztet egy hazai szakember. Összefoglaltuk a lényeget.

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából



2019. május 14-én került átadásra az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ épületegyüttese, mely a Liget Budapest Projekt egyik kiemelkedő jelentőségű, legkevésbé vitatott fejlesztése.


Az idei bauma szakkiállításon mellbevágó élmény volt látni, hogy a 3700 kiállító nagy többsége újdonsággal jelent meg, sokan többel is. A bauma egyik kifejezett célja deklaráltan ez: a legtöbb innováció bemutatása a legszélesebb körben. 


Ki gondolta volna? Az elmúlt néhány évben a beton megszabadult vasaitól, új ruhát öltött, és mára a statika mellett a dizájnt is erősíti. Az építészek előszeretettel alkalmazzák otthonok, irodák, szállodák külső, illetve belső burkolására, díszítésére.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem

Brand Content Kft. 2018 ©