Gyengélkedett tavaly a Caterpillar

A vállalat vezetői kemény döntéseket hoztak, hogy jobb helyzetben lehessenek. A cég összbevétele több mint 15 százalékkal esett az előző évi után.

Felpörög a magyar-szlovák határon a közlekedésfejlesztés

A következő hét évben megduplázódik a Magyarország és Szlovákia között a közlekedési kapcsolatok száma.

Átadták a felújított gyulai Vigadót

187 millió forintból újult meg a gyulai Vigadó. A felújítás egy összesen 900 milliós projekt része, melyben több más létesítményt is rendbe tesznek a...

Az uniós géptámogatások jövője

Az új uniós pályázati ciklusban is lesz lehetőség új építégép beszerzésére pályázni. Szakértő segítségével néztünk utána a részleteknek.

Idén is lesz Axiál Gépkezelő Olimpia

Egy év kihagyás után visszatér az Axiál Gépkezelő Olimpia. Idén 12. alkalommal rendezik meg a Manitou és Gehl gépkezelők ügyességi versenyét. 

Környezetvédelmi beruházás Gárdonynál

519,5 millió forint értékű fejlesztés eredményeként többek közt békaalagutak épültek a Dinnyési-fertőt kettészelő 7-es főút mellett Gádonynál.

Idén is bővülhet a hazai építőipar

A szakértők szerint a tavalyi bővülés után a lendület kitart idén is. A kiigazított adatok szerint 18,9 százalékkal haladta meg a 2012-es termelést az építőipar.

Megvannak az új Budapesti Konferencia Központ paraméterei

Kiírták a konferencia központ tervezésére szóló közbeszerzést. A Művészetek Palotája melletti parkoló helyén fog felépülni. Mutatjuk a részleteket.

Csődöt jelentett a Phil

Csődbe ment az egyik legrégebbi dán építőcég, az E. Pihl & Søn. A menedzsment elszámolta magát, a cég túl agresszívan terjeszkedett otthon és a külföldön is.

Az első háromban a magyar építőipari bővülés Európában

Karácsony előtt tette közzé a múlt évi októberi adatait az Eurostat. Az összeurópai teljesítmény kicsit csökkent.

Elkészült az M0-s autóút új szakasza

Átadták az M0-s autóútnak az 51-es főút és az M5-ös autópálya közötti újonnan épült 6,3 kilométeres szakaszát. 9,7 milliárd forintba került.

Felpörgetnék a hazai lakásfelújítást

A Társaság a Lakásépítésért, Lakásfelújításért Egyesület többek közt intézményi változást is sürget, hogy több lakást építsenek vagy újítsanak fel itthon jövőre.

Nem elégedett az európai bevételeivel a Cramo

A vártnál lassabb európai gazdasági fellendülés miatt nem hozták a várt számokat a skandináv építőgép-kölcsönző vállalat bevételi adatai.

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából



Szakmai körökben kiemelt fontosságúnak tartják az Intermat Observatory építőipari országjelentéseit, amelyek elsősorban a gép- és technológiaexportőrök, valamint a külföldi beruházók számára nyújtanak fontos információkat. Lapunk előző számában a Németországról szóló országjelentésből idéztünk, most az Egyesült Arab Emírségek építőipari piacáról készített összefoglaló két legfontosabb fejezetét közöljük. ​


Ha zöldenergia-termelésről esik szó, először a napelemek, vagy a szélturbinák esetleg a folyókon felépült duzzasztógátak energiatermelő turbinái jutnak először eszünkbe. Pedig a tengerek árapály változását már évszázadok óta hasznosítja az emberiség. Újabban pedig a szélkerekek is a víz alá kerültek.


Az építőipart forradalmasítani hivatott modell, a BIM munkamódszer, gondolkodásmód. Az építőipari folyamatok és módszertanok új megközelítésének minősül: lehetővé teszi az építészek, mérnökök, épület- és infrastruktúra-tulajdonosok és építőipari vállalatok számára, hogy 3D digitális modellek segítségével összehangolják és támogassák az építőipari projekteket azok teljes életciklusán keresztül –a tervezéstől kezdve egészen a kivitelezésig és az üzemeltetésig. 

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem

Brand Content Kft. 2018 ©